A feleségemen túltettem (legalábbis azt hittem) magam, a korábban írtak miatt. De most szörnyű ezzel az egésszel szembesülni.
A gyerekre is azt hittem, hogy két éves és semmit nem is fog szinte észrevenni. Ennek ellenére ha nálam van, azt kérdezi,hogy hol az anyja, ha nála akkor pedig engem keres. Amikor pedig náluk vagyok, és sír, hogy apa ne menj sehova, apa ne menj haza maradj, hát azt nem kívánom senkinek, nem tudom, hogy lehet ezt megszokni, feldolgozni.
A feleségemről is majd minden éjszaka álmodom, persze ezek inkább rémálmok, hogy például keresem a tömegben, mikor megtalálom, akkor pedig rámförmed, hogy hol voltam.
És amitől legjobban megijedtem, az az, hogy az agy hajlamos a rossz dolgokat könnyeben elfelejteni, és a csak a szépre emlékezni. Amennyire tisztán tudtam, hogy miért nem működött ez, miért éreztem magam szarúl, most néha elfelejtem, és el kell gondolkodnom, hogy miért is nem bírtam elviselni, és nem csak a szépre emlékezni. De hála az égnek elég egy telefon, és a hangnem visszazökkent a valóságba.
Olyannyira rosszul voltam, hogy kitöltöttem 2 depressziós tesztet, - dolgozni sem tudtam egy hétig - majdnem maximális pontszámot értem el, és javasolták, hogy sürgősen forduljak szakemberhez.
A pszichodokinő elmondta, hogy nem is a válást lesz nekem nehéz feldolgozni, mert azt illetve annak okait jól látom, értelmes ember vagyok,hanem a teljesen megtépázott önbizalmamat lesz nehéz újra felépíteni.
