Éjszaka kifejezetten jól aludtam, rémálom nem volt, valamit álmodtam, de már nem emlékszem rá. Be kellett pótolnom a tegnapi bejegyzést, és ezért most egy kicsit fáradt vagyok. Pedig a munkahelyen mostmár bele kell húznom.
Megint 75,1 kg. vagyok, megállt a fogyás, és ez szerintem jó jel. Na pucolok melózni.
Bent ma már jobb volt, mármint munka szempontjából,valamivel jobban ment.
Beszélgettem a másik válófélben lévő sráccal, ő is meg van menve, csak ő nem a gyerek miatt, és úgy vettem észre ő még mindig szereti a feleségét. Még mindig kicsimnek hívja, mikor telefonál. Persze ott sincs semmi különösebb ok, csak mondvacsinált problámák, amik egy normális kapcsolatban szépen megoldódnak. Ugyan azt látom rajta, hogy Ő is keresi, hogy hol hibázott, mi a baj vele. De ő is tudja, ha józan ésszel gondolkodik Ő is tudja, hogy nincs baj vele.
Vele is ugyan azt csinálta az ex, hogy búcsúzóúl még azért jól feltekerte a komplexusait, de miért kell ezt? Nehogy az ember "normálisan" kezdhessen új életet? Elég szar a veszteség amúgy is, miért cél az, hogy az ember még magát is szarnak érezze? Ezért dühös vagyok, egyre dühösebb, és nincs kedvem jópofizni a feleségemmel, telefonon sem, nemhogy személyesen.
Még egy kollegának elmondtam, meghökkent, úgy közelítette meg, hogy legalább van egy szép gyerekünk. Ebben igaza van, de én nem ilyen gyerekkort akartam neki, és ez szar, nagyon szar. Remélem jó ember lesz belőle.
Ma megint hihetetlenül felerősödtek a komplexusaim, és rohadt sokat aggódtam a jövőmért. Pedig ezt nem volna szabad, nem kellene ezen gondolkodnom,rágódni. Egy kicsit mindig ilyen voltam, de ez most nagyon felerősödött.
Rendbe kell jönnöm, ez lesz a legnehezebb része, hogy ismét higyjek magamban, de most úgy érzem, ehhez több időre lesz szükségem,mint gondoltam. De majd el válik.
Edzettem egyett, siralmas, de jobb mint gondoltam.
Nem bírtam megállni,felhívtam az asszonyt, hogy van a gyerek. Szokatlanul normális volt a hangnem, talán túl kedves is volt, ez rosszabb mintha ha jól megszokott dürhő hangnemben beszélne velem. Már csak azt várom, hogy mikor jön elő "legyünk barátok" hülyeséggel. A gyerek jól van, szombaton hozom, addig gyerekülést kell szereznem.
Pénteken hoztam volna, de lesz egy céges buli, amire már korábban jelentkeztem. A főnök hívta az asszonyt is, ezért rákérdeztem, hogy akar-e jönni. Erre: mostmár ez lesz, hogy mindig megkérdezem előre, hogy ő jön-e? Hihetetlen, hogy azt várja el, hogy úgy csináljak, mintha mi sem történt volna. Mindenesetre megmondtam neki, hogy igen, egy ideig biztos így lesz.
Azon csodálkoztam, hogy azért sem jön, mert "a gyerek amúgy is sokat van anyáéknál". Nem volt kedvem tovább beszélgetni, ezért nem kérdeztem meg, hogy miért, mit csinál.
Persze rögtön agyalok: pasizik, tuti, mást mit csinálna. De engem ez miért érdekel? Pláne, hogy tényleg nem szeretem. Miért is szeretném, mikor ő sem szeret, és egy idegroncsot csinált belőlem? Milyen anya az amelyik ezért leadja a gyereket, "sokszor". Persze egyáltalán nem biztos, hogy ezért. De akkor is, bármiért is. Azért miért nem lehetett "leadni", mikor én mondtam, hogy menjünk kettesben valahová? Mert nem szeretett. Akkor miért foglalkozok még vele?
Nem értem, le kellene szarnom, hogy mit és kivel csinál. Nem lesz egyszerű, de ezt kell csinálni. Minél hamarabb el kell felejtenem. De én nem felejthetem el, mert a gyermekem anyja, és napi kapcsolatban leszünk. Csak közömbössé kellene, hogy váljon, ami már menne is, de az, hogy esetleg mással van, az idegesít és nem tudom miért.
Szerintem azért, mert egyszer ő az enyém volt, és lehet, hogy az a másik jobb lesz tőlem. Valamiben lehet, sőt lehet mindenben. Nem, ő nem volt jó nekem, ahogy viselkedett velem, és azért nem voltam olyan, amilyennek szeretett volna.
