Kúrva szarul vagyok. Több okból is.

1., Hibáztatom magam továbbra is azért, hogy ide jutott a kapcsolatunk. Kegyetlenül hiányzik a gyerek, annyira, hogy néha a sírás kerülget. Lelkiismertfurdalásom van a miatt, hogy nekem is részem van abban, hogy a gyerek ilyen helyzete került. Másrészt azért, mert ő érte sem voltam hajlandó tovább élni az exel. Önző vagyok? Láthatnám, ölelhetném minden nap, előttem cseperedhetne fel, "csak" annyit kellett volna elvállalnom, hogy együtt élek egy olyan nővel, aki nem szeret, aki nem becsül meg, aki valószínű megcsalt, vagy legalábbis mindent megtett érte, egy olyannal, akivel soha nem lettem volna boldog. Ezt nem voltam hajlandó elvállalni azért, hogy cserébe mindig velem lehetett volna a gyerek. És ezért lelkiismeretfúrdalásom van. Tudom, ésszel értem én, hogy nem kellene, nem nekem kellene, hogy legyen. De mást érzek. Nagyon hiányzik,néha annyira, hogy úgy érzem, mégis bevállalnám a boldogtalanságot érte. Vagy legalábbis be kellett volna.

2., Ma gyakorlatilag mindennel elpakolt az ex, nem maradt itt semmije. Valami tényleg véget ért. 4,5 év az életemből, és vége. 

3., a második randi J.-vel kicsit görcsösebb volt mint az első. Ennek szerintem több oka is. Egyrészt az ex aznap elment anyámékhoz,egyrészt azért, hogy megkérje őket abban,hogy segítsenek a gyerek nevelésében, amennyiben albérletbe jönne, másrészt meg, hogy engem mocskoljon. Igen, ezt a kettőt egyszerre csinálta. Arról persze nem szólt egy szót sem,hogy ő milyen volt. Sőt őszerinte van nekem valaki. És, hogy engem ez az egész mennyire nem tör meg, és hogy talpraálltam. Na ezek után találkoztam este J.-vel. Ez volt az egyik oka a görcsnek, a másik, hogy hiányzik a gyerek. Harmadik pedig az, hogy első randin nem sok veszteni valónk volt, benne volt a csalódás lehetősége, de nem így lett, jól éreztük magunkat, bejöttünk egymásnak, és a másodikra úgy mentünk, hogy csak el ne csesszük. 

Ezzel még nem is volna gond, de észrevettem, hogy egy kicsit távolságtartóbb, ő azt mondja erre, hogy azért mert nem látja rajtam ugyanazt amit ő érez, elcsendesedett, azért, hogy eldöntsem, hogy mit akarok.

Én tudom, hogy őt akarom, mert ennyire velem egyforma, jellemre hozzám illő lánnyal még nem találkoztam. De vannak kételyeim.

3. Nem tudom,hogy tudnám elfogadni a fiát. Aranyos kissrác, 5 éves, de nem tudom. Ott van a saját fiam, aki annyira hiányzik, hogy majd beledöglök, helyette meg kapo egy olyat, akit nem is ismerek. Azt is tudom, hogy ő J-hez tartozik, és hozzá is fog. Azt is tudom, hogy ha J-t akarom, akkor őt is el kell fogadnom. Szerintem nem is volna ezzel gond, ha nekem nem volna gyerekem. Így meg vele szemben érzem azt, hogy ez olyan nekem mintha megcsalnám. Hülye érzés, de borzasztó. Nem tudom, hogy ezt tudom-e, és igen, akkor hogyan tudom feldolgozni. Nem tudom, hogy képes vagyok-e erre. Persze aljas dolog, hogy én várjam el mástól, hogy fogadjon el úgy, hogy nekem már van egy gyerekem, de én vacilálok más gyereke miatt. Igen, de azt nem neki kell felnevelni, csak néha fogja látni. Nagyon gáz ez, nem tudom, hogy mások ezt, hogy oldják meg, dolgozzák fel.

Zsibong az egész agyam, olyan mint egy nagy darab kő, és iszonyat fáradt vagyok. Na így kellene holnap J.-vel találkoznom.

Igaza volt mindenkinek aki azt mondta,hogy előbb zárjam le az előző kapcsolatomat, és utána keressek párt. De akkor soha nem ismertem volna meg J-t, aki tényleg egy tünemény. De lehet jobb lett volna ha nem is ismerem, egyszerübb lenne most az életem. De ez nem így van, mert igenis a sok kérdőjel ellenére, nagyon közel került hozzám. Túl közel. 

Kíváncsi vagyok a holnapi napra, szerintem lehet eldől valami. Pihennem kell.,