Éjjel viszonylag jól aludtam, persze azért jött a szokásos feleséges rémálom. Azt álmodtam,hogy a szüleim előtt reggel bejelenti, hogy ha este nem lesz jó a sex, akkor elhagy, és én egész nap ezen görcsölök.
A munkahelyen két fontos momentum volt, 1., a főnököm megint behívott, hogy szerinte mégvan visszaút, és próbáljuk meg, stb. Tudom, hogy ha olyan részletesen elmondanám neki, mint Zoltánnak, akkor megértené, elfogadná, de nem fogok több embernek mélységében elmondani.
2., Szergej, egy másik kollega, a közelgő esküvője miatt keresett, így kénytelen voltam neki is elmondani. Ő, aki egy mázsás - a feleségem szerint igazi férfi - csak annyit tudott mondani, hogy ő ezt nem hiszi el, és mindjárt sír. És láttam rajta, hogy igazat mond, és nem is kérdezett tovább semmit.
Alapvetően jobb volt a hangulatom bent, persze hullámokban rám jött a para.
Elmentem a pszichodokihoz, aki kiértékelte a személyiségtesztet, a pacásat. A végső diagnózis az volt, hogy önértékelési zavarom, kissebbségi komplexusom, nagyfokú önbizalom hiányom, illetve enyhe fokú szorongással kevert depresszióm van. Beszélt reményvesztettségről, illetve egyéb olyan dolgokról, amire még egy héttel ezelőtt azt mondtam volna, hogy igaz, de ma már nem érzem igaznak. A többiben igaza volt. Annyit mondott még, hogy a pszichoterápia célja lesz az, hogy ezekből a dolgokból kikezeljen, pontosabban a kóros szint alá csökkentese, mely egy több hónapos folyamat.
Felvetettem, hogy ismerekedhetek-e társkeresőn így, hogy nem vagyok még 100-as, és ezt persze levágják a nők, és nem akarom, hogy ezért utasítsanak vissza, viszont azt sem szeretném, hogy begubózzak, és olyan lányokat hagyjak "veszni", akik szimpatikusak.
Lényegében azt mondta, hogy levezni nyugodtan levelezhetek, akár találkozhatok is, ha "normális" egy nő, akkor ezt úgy is megérti. Ha meg nem akkor azon ne bánkódjak. Bejelentette,hogy legközelebb 08.24.-én tudunk talákozni.Nem mintha nem élném túl, csak napról napra úgy érzem, hogy nélküle is jobban vagyok, így nem tudom, hogy mi lesz akkor. Meg persze jobban örültem volna, ha kikezel minél hamarabb és vághatok neki az életnek.
A társkeresős lányok, akikkel kapcsolatban vagyok ketten vannak.
1., egyedülálló, 31 éves, gyerek nélkül, és szerintem nagyon akarna. Nagyon rendes lány, szimpatikus, de egy kicsit sérültnek érzem az előző kapcsolata miatt, aki nagyon átverte. Nagyon mélyszívű, de kicsit túlontúl romantikus, álmodozó, és egy kis megkeseredettséget látok érzek benne, illetve látok a képein. De nagyon nagy szíve van, megértő, és nagyon kedves.
2., elvált, gyermekét egyedül nevelő 32 éves anyuka. Az volt vele az első benyomásom, hogy én őt valahonnan ismerem. Sokat makkoltam, hogy írjak-e neki, vagy csak akkor ha már teljesen jól vagyok, de úgy voltam vele, hogy nem feltétlenűl kell lerohannom, hogy ő az igazi, és kell nekem. Őszintén elmondtam neki, hogy állok, de a bánatomról neki már nem beszéltem. Egy napot kivárt, a levele szerint elgondolkodott azon, hogy kell-e neki egy ilyen pasi (előjöttek benne a sztereotípiák a frissen elvált férjekkel kapcsolatban), végül is pont az volt neki a szimpatikus, hogy nem akartam lerohanni, nem néztem hülyének, és őszinte voltam. Nagyon okos, életvidám, és inkább az a földön járó típus,és jó anya. Külsőre is nagyon bejön.
Este átmentem Zoltánékhoz, és a szokásos jó kis beszélgetésünk volt, de most jóval hamarabb eljöttem, mert hát dolgom van kérem.
Egyszerre kellett leveleznem a két lánnyal, és ez most így elsőre szokatlan, elég nehezen tudok kétfelé, két emberre koncentrálni, dehát kell, mert a maga módján mindkettőt értékesnek tartom, és látok benne fantáziát.
Persze a 2-es már kérdezte, hogy levelezek-e mással is. Megírtam neki, hogy igen, nem fogom elhallgatni, mert soha nem fogok neki hazudni, és másnak sem, vagy kellek neki, vagy nem.
Így persze már elmúlt éjfél mire lefeküdtem, de ez a nap azért már nem volt olyan rossz.
