A beolvasás jó volt. Végre valahára kiadtam a dühömet. 20 percig még soha nem hallgatott. Le is volt döbbenve. Persze átrakta a vállamra a felelősséget. Most már azt mondhatja, meg mondja is, hogy ő akart békülni, de én még a gyerek miatt sem vagyok hajlandó.
Teszi ezt két dologért. Egyrészt, hogy belémrugjon, mert tudja, hogy engem ez a felelősség agyonnyom. Másrészt ő így más előtt tudja mondani, hogy hát én nem akartam. Csak mondja ezt saját magának is, nézzen a tükörbe, és mondja, hogy én miattam nem ment.
Nem tehetek róla, lehet, hogy soha nem lesz már normális kapcsolatom, lehet, hogy senkiben nem fogok tudni már megbízni, lehet. De mindez csak lehet, benne viszont már soha nem tudnék megbízni, és nem tudnék mellette élni. Egyébként ő sem. Annyira mégsem jó színésznő.
A gyerek sem hinné el, hiába mondanánk neki, hogy mi márpedig hogy szeretjük egymást. Ezért kimondtam, azt amit azt hittem soha nem fogok tudni kimondani. Mostmár csak arra leszek kiváncsi, hogy az eredeti megegyezéssel, vagy a nem fogok elválni stílusban fog menni a válás. Persze nekem is ott a tarsolyban a Jani, előhozhatom a szüleinek, akár a tárgyalásra is, stb. De én nagyon nem akarom, hogy ez idáig fajuljon.
Pénteken céges buli volt, nyilván berugtam. Készült rólam egy pár fotó, hát nem a boldogság virít rólam. Másnap a szokásos mély depresszió, azt hittem megdöglöm. Tényleg nem szabad innom, mert sokkal rosszabb utána, mint előtte.
Nem tudom, hogy mikor, vagy valaha is fogok úgy mulatni, felhőtlenül, úgy, hogy másnap semmi szomorúság, csak az, hogy milyen jó volt.
Kitartott vasárnap is, nagyon szar volt. SMS az asszonnyal, a gyerek cuccából akartam odavinni, az enyémből elhozni. Persze elküldött, hogy minek mennék én oda, meg majd elhozom pénteken. Na ennyire gondolta komolyan.
Tovább rontott a helyzeten, hogy csináltam egy hülyeséget, pontosabban csak az elveimnek megfelelően korrekt voltam, és nem hazudtam. Amikor elmentem, hogy megnézzem mit akar az asszony, töröltem magam a társkeresőről, tovább tetézve a hülyeséget, ezt meg is írtam a annak a nagyon rendes (1) lánynak, akivel levelezek. Pedig már annyira jól alakultak a dolgok. Nekem meg elég volt annyi, hogy jött egy sms. Hülye is vagyok.
Persze, hogy a csaj majdnem elküldött a francba, de min. elbizonytalanodott, pontosabban úgy érzi, vigyázni kell velem, mert még nem vagyok elszakadva teljesen. Végül csak visszaírt, többször is, sőt a végén még ő kért elnézést. Na ezt hova rakjam.
Közben egy másik (2) lány is visszaírt, nem tudom, van benne is valami, bár közel sem annyi mint a másikban.
Annyira dühös vagyok, hogy nem az (1) lánnyal találkoztam az ex helyett, most meg úgy, hogy össze sem jöttünk, el is veszíthetem miatta.
Közben, hogy ne legyen elég bajom, megtudtam, hogy az egyik unokatestvérem is válik. 3 gyerekes anyaként. Pedig ő egy tünemény, mindig is őt szerettem a legjobban az unokatestvéreim közül. Annyira szelíd, kedves, normális, aranyos. Ideális egy baromnak, hogy elnyomja, megalázza. Meséltek egy-két dolgot, mintha én lettem volna ő, csak férfiban. Ő sem csinálhatott semmit sem jól, ő sem lehetett okos. Bírta, bírta, visszament, újra meg újra azt hitte, hogy lehet jó még, hitt benne a gyerek miatt.
Aztán 37 évesen 3 gyerekkel csak nem bírta tovább. Ha azt nézzük én még időben észbe kaptam.
Miért van az, hogy a normális emberek seggfejek mellett kötnek ki? Persze a seggfej majd rájön, és ő lesz a legjobban felháborodva,ő lesz a legdühösebb, hogy merte megtenni? Mikor ő olyan kis gyenge, kis alávaló. Hogy meri megtenni? Hát úgy, hogy már nem bírta tovább. Egy élete van mindekinek.
Na ezekért van megint szar kedvem. Írnom kellene, minden nap, mert így jobb ha kiírom magamból.
