Válás: szerelemtől - szerelemig

Még augusztusban váltottam egy pár levelet egy lánnyal, aki lényegéban felajánlott egy kötetlen kapcsolatot, egyéjszakás kalandot. Akkor mikor odáig jutott a dolog, hogy mikor és hol, megálltam, nem kerestem többet. 

Szerdán valamilyen okból kifolyólag, (amire azóta is keresem a választ) írtam neki, hogy érdeklem-e még. Válasz nem jött.

Tegnap találkoztam J.-vel, Ő hívott, már a telefonban hallottam, hogy nagyon ideges. Azt hittem a férjével van gond.

A kocsiban ülve megkérdezte, hogy ő csak egy kaland-e nekem, vagy komolyan gondolom. Én mivel tényleg így vagyok vele, közöltem, hogy persze komolyan. Erre: mond nekem valamit a T név? Na fasza.

Elmondta, hogy T az osztálytársa volt, tegnap futottak össze, beszélgettek, kérdezte tőle T, hogy van -e valakije, ő mesélt rólam, erre T közölte, hogy vele is leveleztem, legutóbb szerdán küldtem levelet. 

Ezek után J feltette a kérdést,hogy miért írtam én levelet T-nek? Én magam sem tudom.

Olyan lettem mint az ex? Csak az egómat akartam erősíteni, hogy neki is kellenék? Érzem, hogy nem lesz J-ből semmi, és mással is ismerkedni akarok? Gyűlölöm ezt a szót. Vagy amíg ki nem tisztul a fejem, szünetelünk J-vel, és T-re csak rájárok? Egyáltalán ha igent mondt T, elmegyek? Nem tudom.

J ennek ellenére nem dobott ki, nagyon sokat beszélgettünk. A legjobb az egészben az volt, hogy most már ő is elkezdte az "igazán túltehetném magam már ezen" dolgot. Én értem, meg én is így vagyok vele, hogy 3 hónap telt el a szakítás óta, nem kellen már ennyire szarul lennem. De ha egyszer fáj a gyerek elvesztése? Hogy kell ezen túltennem magam? Mondja meg valaki és végigcsinálom. Ha azt mondják elmúlik ha Pestre elmegyek gyalog, akkor elmegyek.

Persze mindig olyan emberek mondják, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen érzés. Más egy szerelmi csalódás, még egy sima válás is, de hogy az egész családot milyen elveszteni, azt kevesen tudják. Na olyan ember mondja nekem, hogy szedjem össze magam, neki adnék a szavára.

Ma nagyon jót beszélgettem a Pestre költözött barátommal. Mikor még kölykök voltunk, volt neki egy nagyon nagy szerelme, aki otthagyta. Ugyan azokat a dolgokat mesélte, hogy min ment keresztül. A megdöbbentő az volt,  ahogy a szakítást követő kapcsolatainak kudarcairól beszélt, ahogy a régi kapcsolat jó tulajdonságait kereste az újban, és ezért persze nem ment az egész. Nem tudom, hogy ez törvényszerű-e, de tény és való, hogy így vagyok én is J.-vel, nem nagyon van olyan tulajdonsága, ami miatt ne tudnám szeretni, és ennek ellenére nem szeretem. Pontosabban nem vagyok szerelmes belé.

És most lehet vége ennek az egésznek. Küldtem neki reggel egy sms-t, még mindig nem válaszolt. Lehet jobb így, ő sem gyötri magát, én is tudok magammal foglalkozni, és ha lezártam mindent, újra megkeresem.

Nagyon szarul éreztem ma magam. Én is unom, de az az igazság, hogy már a közvetlen környezetem is. Lassan három hónap telt el a szakítás óta, én meg még mindig magam alatt vagyok.

Az az érdekes,hogy bárkivel beszélek, vagy olvasok olyanoktól akik már átestek hasonlón, azok megértenek, sőt többször figyelmeztetnek, hogy egy kapcsolatot meg kell gyászolni, le kell zárni, idő kell stb.

Aki meg nem tudja, milyen ez, az úgy van vele, hogy ne foglalkozzak már vele, ne siránkozzak, menjek előre stb.

De mégis, hogy kell ezt lezárni? Ő a gyerekem anyja, nem tudom azt megtenni, hogy nem vagyok vele kapcsolatban, sőt a munkahelyen is állandóan talákozni fogunk. Na ebből adódóan ugye jó kapcsolatban kellene legyek vele.

De, hogy legyek, mikor elvette tőlem a gyerekemet. Oké, hogy én akartam válni, és én nem voltam hajlandó békülni, de a  magatartásával, az "ismerkedésével" ő csinálta ezt.

Érzelmileg, és anyagilag is tönkretett.Elvette tőlem a gyereket, és még fizessek is. Tudom, hogy a gyerekre költi, de az egészet tuti nem.

Most, hogy visszavittem a gyereket, közölte,hogy a lagzi után bejöttek többen hozzá kollegák. Nem mondta, de biztos nem maguktól. Hívta őket, gyűjti a katonákat. Szörnyű, hogy az emberek nem tudják mit csinált, csak azt látják, hogy ő milyen jó fej. Nagyon szar érzés.

Ez nem tudom, hogy fog így működni, hogy ő vidáman fog bent dolgozni, én meg meg leszek törve. Majd ha odakerülök kitalálom. Kapóra jönne egy átszervezés.

- 0 -

Biztos, hogy úgy lennék túl a leghamarabb ezen az egészen, ha lenne egy párom. Csak az a baj,hogy amíg le nem zárom, addig akadályozza a következő kapcsolatom kialakulását. Ez egy ördögi kör, de sajnos így van. Hiába vagyok együtt J-vel, és tényleg egy tünemény velem, ha még mindig az ex jó tulajdonságait,ami vonzott benne, azt keresem. Pedig ott van egy millió jó tulajdonsága, ami nincs meg az exben. Nem jó ez sehogy sem. Nem tudom, hogy egy másik lány meg tudna-e fogni, vagy vele is ugyan ez lenne a helyzet.

Holnaptól ha a fene fenét eszik is fel kell állnom, és tudatosan lezárni a régit, rendbeszedni magam, és folytatni a társkeresést.

Eltelt egy hónap az előző írásom óta. Hát történt egy két dolog mondanom sem kell.

A J.vel való kapcsolatom a legnagyobb kérdőjel számomra. Nem vagyok bele szerelmes, és nem tudom, hogy miért.

Nem tudom, hogy azért mert a válás körüli dolgokkal van tele a fejem. Vagy azért, mert nekem mindig is töb idő kellett, hogy szerelmes legyek. Vagy azért,mert az ex miatt nem merek még szeretni. Vagy azért mert nincs ami megfogna benne, és nem is leszek bele soha. Nem tudom, ezek közül valamelyik.

Figyelmezetettek persze, hogy addig ne kezdjek új kapcsolatba, míg le nem zártam az előzőt, mert nem fog működni az új. Nem tudom mennyire törvényszerű  az, - mivel láttam már rá nagyon sok példát- hogy a hosszabb kapcsolatot követő új kapcsolat becsődöl, mert az exet keresi benne az ember, illetve csak a magány elkerülése végett ugrik bele az ember gyorsan egy olyan kapcsolatba, ami nem biztos, hogy jó.

Egy tény, hogy nagyon jól érzem magam J-vel, megnyugszom mellette, a sex is jó, de nem vagyok belé szerelmes. Néha lelkiismeretfúrdalásom van, amiatt, hogy néha olyan mintha kihasználnám. De soha semmivel nem áltattam, soha nem hazudtam neki.

Megvolt az első céges esküvő, ahová én és az ex is hivatlos volt. pontosan azt csinálta amit vártam, önfeledten végigmulatta/táncolta az éjszakát, hajnalig. Egyszerűen hihetetlen, hogy széthullik egy család, és ő neki mulatni van kedve. Ha megjátszotta akkor azért volt szemétláda, ha nem akkor meg tényleg egy érzelmi csökevény. Sajnos én csak egy ideig tudtam tartani magam az eredeti tervemhez, hogy nem rugok be, csakazért sem. Egy jó ideig ment, de utána történt valami, kiütöttem magam, és paraszt részeg lettem.

Ma felhívtam telefonon, hogy azért egy gyerekkel nem így szoktak elválni, meg szokták beszélni, leülnek, és napokat beszélnek róla. Elmondta, hogy ő már eldöntötte, nincs ezen már mit beszélni, ezt már nem lehet visszacsinálni. Én sem azt akarom, de egy gyerek mellett ezt így nem lehet elintézni, mint egy gimis szakítás. Megkérdeztem, hogy miért kellett ezt az sms dolgot még az előtt csinálnia, hogy szakítottunk. Ő erre csak annyit mondott, hogy történtek már ennél csúnyább dolgok is házasságban, vegyem tudomásúl, hogy ő ismerkedett, akkor és most is, és meg akarja találni a párját, és én is keressek magamnak. Most érzi csak igazán jól magát.

Borzalmasan felzaklatott a beszélgetés, de egy dologra jó volt. Mostmár végérvényesen ténylegesen lezárom. Még a gondolat szintjén sem akarok többet vele foglalkozni. Kizárólag a jövővel akarok törődni. Befejeztem, biztos kemény lesz a tárgyalás, meg ilyenek, de többet én nem foglalkozok vele.

Egyetlen egy dolog zavar, hogy csak egy kollega tudja az igazságot, a többiek meg nem értik, hogy egy ilyen kedves lánnyal mi lehet a baj. De akkor sem fogok szennyest teregetni, amíg nem hallok valamit vissza.

Befejeztem, lezárom, másra kell koncentrálnom.

Kúrva szarul vagyok. Több okból is.

1., Hibáztatom magam továbbra is azért, hogy ide jutott a kapcsolatunk. Kegyetlenül hiányzik a gyerek, annyira, hogy néha a sírás kerülget. Lelkiismertfurdalásom van a miatt, hogy nekem is részem van abban, hogy a gyerek ilyen helyzete került. Másrészt azért, mert ő érte sem voltam hajlandó tovább élni az exel. Önző vagyok? Láthatnám, ölelhetném minden nap, előttem cseperedhetne fel, "csak" annyit kellett volna elvállalnom, hogy együtt élek egy olyan nővel, aki nem szeret, aki nem becsül meg, aki valószínű megcsalt, vagy legalábbis mindent megtett érte, egy olyannal, akivel soha nem lettem volna boldog. Ezt nem voltam hajlandó elvállalni azért, hogy cserébe mindig velem lehetett volna a gyerek. És ezért lelkiismeretfúrdalásom van. Tudom, ésszel értem én, hogy nem kellene, nem nekem kellene, hogy legyen. De mást érzek. Nagyon hiányzik,néha annyira, hogy úgy érzem, mégis bevállalnám a boldogtalanságot érte. Vagy legalábbis be kellett volna.

2., Ma gyakorlatilag mindennel elpakolt az ex, nem maradt itt semmije. Valami tényleg véget ért. 4,5 év az életemből, és vége. 

3., a második randi J.-vel kicsit görcsösebb volt mint az első. Ennek szerintem több oka is. Egyrészt az ex aznap elment anyámékhoz,egyrészt azért, hogy megkérje őket abban,hogy segítsenek a gyerek nevelésében, amennyiben albérletbe jönne, másrészt meg, hogy engem mocskoljon. Igen, ezt a kettőt egyszerre csinálta. Arról persze nem szólt egy szót sem,hogy ő milyen volt. Sőt őszerinte van nekem valaki. És, hogy engem ez az egész mennyire nem tör meg, és hogy talpraálltam. Na ezek után találkoztam este J.-vel. Ez volt az egyik oka a görcsnek, a másik, hogy hiányzik a gyerek. Harmadik pedig az, hogy első randin nem sok veszteni valónk volt, benne volt a csalódás lehetősége, de nem így lett, jól éreztük magunkat, bejöttünk egymásnak, és a másodikra úgy mentünk, hogy csak el ne csesszük. 

Ezzel még nem is volna gond, de észrevettem, hogy egy kicsit távolságtartóbb, ő azt mondja erre, hogy azért mert nem látja rajtam ugyanazt amit ő érez, elcsendesedett, azért, hogy eldöntsem, hogy mit akarok.

Én tudom, hogy őt akarom, mert ennyire velem egyforma, jellemre hozzám illő lánnyal még nem találkoztam. De vannak kételyeim.

3. Nem tudom,hogy tudnám elfogadni a fiát. Aranyos kissrác, 5 éves, de nem tudom. Ott van a saját fiam, aki annyira hiányzik, hogy majd beledöglök, helyette meg kapo egy olyat, akit nem is ismerek. Azt is tudom, hogy ő J-hez tartozik, és hozzá is fog. Azt is tudom, hogy ha J-t akarom, akkor őt is el kell fogadnom. Szerintem nem is volna ezzel gond, ha nekem nem volna gyerekem. Így meg vele szemben érzem azt, hogy ez olyan nekem mintha megcsalnám. Hülye érzés, de borzasztó. Nem tudom, hogy ezt tudom-e, és igen, akkor hogyan tudom feldolgozni. Nem tudom, hogy képes vagyok-e erre. Persze aljas dolog, hogy én várjam el mástól, hogy fogadjon el úgy, hogy nekem már van egy gyerekem, de én vacilálok más gyereke miatt. Igen, de azt nem neki kell felnevelni, csak néha fogja látni. Nagyon gáz ez, nem tudom, hogy mások ezt, hogy oldják meg, dolgozzák fel.

Zsibong az egész agyam, olyan mint egy nagy darab kő, és iszonyat fáradt vagyok. Na így kellene holnap J.-vel találkoznom.

Igaza volt mindenkinek aki azt mondta,hogy előbb zárjam le az előző kapcsolatomat, és utána keressek párt. De akkor soha nem ismertem volna meg J-t, aki tényleg egy tünemény. De lehet jobb lett volna ha nem is ismerem, egyszerübb lenne most az életem. De ez nem így van, mert igenis a sok kérdőjel ellenére, nagyon közel került hozzám. Túl közel. 

Kíváncsi vagyok a holnapi napra, szerintem lehet eldől valami. Pihennem kell.,  

Nem írtam régóta, megis látszik rajtam. Persze megvan az oka. A lányokból szép lassan egy maradt. A fásy rajongót finoman elküldtem, az egy éjszakásnál pedig nem jelentkeztem újra.

Maradt J. pontosabban én döntöttem úgy, hogy ő maradjon. Szépen lassan lenyűgözött. Pedig nem akartam. Csak annyit akartam, hogy levelezzünk. Aztán egyre sűrübben mentek-jöttek a levelek. Kiderült, hogy annyira egyformák vagyunk, hogy az néha már mulatságos. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, annak ellenére, hogy ő is, én tudtuk/tudjuk, hogy nekem még idő kellene.

Aztán a levélről váltottunk msn-re, éjszakáig tartó beszélgetésekkel.

Éreztük, hogy most már találkoznunk kell. Mindketten tartottunk tőle, hogy csalódunk egymásban, nem lesz jó, stb. És jó volt, nagyon jó. Mindketten kellemesen csalódtunk egymásban, nagyon sokat nevettünk, de láttam rajta, hogy fél tőlem. Pontosan olyan, amilyen lányok nekem világ életemben tetszettek, külsőre, belsőre egyaránt. Tudom, hogy nem ismerhetem ennyi idő alatt, de annyira kis finom, bájos, csendes, szerény, aranyos, teljesen az ellenkezője az exnek. Nem hivalkodó, nem magamutogató.

Ez csütörtökön volt. Azóta sokat beszélgettünk neten. Mindketten megijedtünk attól, hogy talán többet jelentünk egymásnak attól, mint kellene. Bevallottan sokat gondolunk egymásra. De félünk.

Én attól, hogy nehogy eszetlenül rohanjak egy új kapcsolatba, ne vegyem észre a hibáit. Bár annyit beszélgettünk már, többet, mint az exel az elmúlt 1 évben. Félek attól, hogy a fiával, hogy tudnánk elfogadni egymást, félek attól, hogy J. el tud-e szakadni a kisvárosi környzettől. Az ex ugye soha nem tudott. Félek attól,hogy működhet-e ez az egész, annyi akadály van közöttünk, csak a 30 km.-re gondoljak. Félek attól, hogy nehogy az ex jó tulajdonságait keressem benne. Szóval nagyon sok a kérdőjel bennem, az eszem azt diktálja, hogy kicsit gyors ez az egész, de az érzelmeim azt mondják, hogy ő kell nekem, sőt dühös szoktam lenni, hogy miért nem vele találkoztam 4,5 éve.

Ő is fél. Sokkal jobban mint én. Fél attól, hogy ilyen hamar a hatásom alá került, fél attól, hogy csak búfelejtő nőt akarok, fél attól, hogy csak szeretethiányom van, attól, hogy összetöröm a szívét, attól, hogy megkedvel, és utána kiszállok az életéből. Fél attól, hogy én még nem vagyok kész, ő belémszeret, és én még nem tudnám viszonozni. Sokszor csalódott már, ezért megértem.

Félelmetes ez az egész. Mindketten tudjuk, hogy egyformák vagyunk, nagyon megkedveltük egymást, nagyon hamar, túl sokat is jelentünk egymásnak. És akkor meddig kell várni, mikor van az, hogy kész vagyok egy új kapcsolatra? Hova van ez leírva? Az ex még azt sem várta meg, hogy eltünjek. Én nem versenyezni akarok, de akkor ez, hogy van? Kollegámnak sem mondták ki még a válást, de már  lényegében együtt él egy lánnyal. De megértem J-t is. A csalódásaiból és a jelleméből adódik, hogy fél.

De egyébként lehet jobb is így. Nem rohanunk, jobban megismerjük egymást, én is jobban rendbe jövök, jobban magamat fogom adni. Elveszteni nem hiszem, hogy elvesztem, annál többet jelentek neki. Épp ezért van megijedve. 

Néha türelmetlen vagyok, néha meg tudom, hogy igaza van. Az idő eldönti. 

Borzalom szar a gyerek nélkül. Gondolom csupa öröm ezt a blogot olvasni. Én magam sem tudom, hogy mi van velem. Próbálok magamban hinni, de nem megy olyan egyszerűen. Ha az ex nem vágott volna tele komplexusokkal a végén, akkor most könnyebb lenne. Pontosabban csak a bennem mindig is meglévő komplexusaimat erősítette fel. De azt faszán. Most aztán tényleg nem bízok meg senkiben, pláne a nőkben, és magamban sem.

És ez az egész rányomja a bélyegét a nőkkel való ismerkedésemre is.

1. lányon már többször azt éreztem, hogy távolságtartó, majd közölte, hogy én lettem távolságtartó. Most akkor mi van? Az a gond, hogy ő nagyon jó lány, nagyon értékes, nagyon jó lenne nekem, de nem most kellett volna vele találkozni. Az a baj, hogy a levelezés már eljutott abba stádiumba, hogy normális körülmények között már találkoznunk kellett volna. De én meg nem értem meg szerintem erre. Ezért ez egy zsákutca. Vagy mégsem.

És ha találkozunk, és ő megérti, hogy a válás miatt vagyok ilyen. De nyilván nem ilyet keres senki. Én sem egy pátyolgatni való, depist keresnék. Nem egy vidám társaság. És ha csak én magyarázom be magamnak, és egyébként nagyon érdeklem. Mert erre is vannak azért utalások. Nem tudom, pont azt a bizalmat ölte ki belőlem a válás, ami ehhez kellene. 

Annyi, hogy szerinte egy kicsit túl komoly vagyok, bár ezt betudja a munkámnak, és a magánéletemnek. Ja és néha kisfiús (ettől felállt a szőr a hátamon) vagyok, amikor mentegetőzök. Most akkor tényleg ilyen vagyok? Nem tudom, hogy egy pár levélből le tudja-e vágni. De horgászni eljön velem, ha nem érdekelném, akkor már elküldött volna. Jó lesz az.

2.lány. megnéztem az iwiwen, benne van a fásy ádám barátai klubban. És nem viccből. Egy két levél, és vége.

3.lány kérdésemre konkrétan megmondta, hogy kizárólag kötöttség nélküli, egyéjszakás kalandot akar. Na erre mit lépjek. Tök jól néz ki a csaj, tök értelmes, de ilyen van? Most szakított, és élni akar. Kalandot keres. Nem tudom, ebből nagyon jól, és nagyon rosszul is kijöhetek. Vagy nagyon megerősít magamban, vagy még lejjebb taszít, ha ettől van egyáltalán lentebb. Soha nem csináltam ilyet. Mármint nem egy éjszakást, hanem olyat, hogy bevallottan így indul. De miért ne. Legfeljebb nem jön össze,mert előjönnek a komplexusaim. Ha viszont igen, akkor olyan önbizalmat ad, amire lehet építeni a továbbiakban, és az 1.-eshez is jobban hozzásegít. Még nem tudom, hogy bele tudok-e menni. Végül is még nem váltam el. Bár ez hülye indok. Nem ezért tartok tőle, hanem azért mert 4,5 éve nem randiztam, 4,5 éve nem voltam más nővel, csak a feleségemmel. Egyszer el kell kezdeni, és most itt egy jelentkező, aki tényleg jól néz ki. Úgyhogy igen. Semmi érzelem.

Igazából az 1 lányra vágyom, de úgy érzem a 3.-as is kell előtte hozzá. Néha meg úgy érzem, hogy nem kellenne most még nekem senki. De nem akarom elásni magam.

Holnap hozom a gyereket, és ez a lényeg.Meg persze találkozom az anyjával, kíváncsi leszek, hogy áll a dolgokhoz.

Ma egész nap folytatódott a depi. Még a munkámat is alig tudtam elvégezni. Egyre ingerültebb vagyok az emberekkel. A mai tépelődésemnek két fő témája volt.

1., Nagyon hiányzik a gyerek, nem tudom leírni mennyire. A beszéde, a nevetése, az illata, ahogy hozzám bújik. És hiányzik a család is. Igen, úgy hárman, amikor még boldogok voltunk. Ami tudom, hogy soha nem jön vissza.

2.,Kiváló depressziós szokásként elkezdtem magamat okolni mindenért. Mi lett volna ha: nem elégedetlenkedek, jobban megbecsülöm a munkáját, jobban odafigyelek rá, tehát én vagyok a hibás, én vagyok a szar, ő egy rendes, aranyos, csak én vagyok kibírhatatlan, Úristen,én rontottam el. Én így biztos nem is kellek majd senkinek, inkább ki is kellene békülni, mert csak ő tudott elviselni. 

Hát igen, csak most így leírva rájöttem, hogy mi van akkor ha: Ő nem elégedetlenkedik, jobban megbecsül, és jobban odafigyel rám. Ugyan olyan hibás Ő is. Azzal a különbséggel, hogy én tenni is akartam érte, ő meg nem. Ő meg smsezett. Erről ennyit.

- o - 

Társkeresős lányok közül a 2. ma visszaírt, jó fejnek tűnik, írt a válásáról, meg arról, hogy nem nagyon hisz a társkeresős kapcsolatokban, de megfogta, hogy őszinte vagyok. Majd meglátjuk mi lesz belőle. 

3. lány. Újdonság benne, hogy nem elvált, nincs gyereke, és csak 28 éves. És teljesen máshogy áll hozzá,mint az eddigiek. Most szakított, nem akar egyenlőre komoly kapcsolatot, lakása, biztos egzisztenciája van. Ő mondjuk tényleg jól néz ki, egyetemet végzett középvezető. Remélem nem egy tipikus szingli. De még sose volt ilyen.  

Egyre rájöttem. Az nekem a bajom, hogy maximalista vagyok, és túl komolyan veszem az életet. Pedig az így is, úgyis elmegy. Kapcsolataimban is mindig arra törekedtem, hogy a legjobb legyen. Soha nem csináltam ezt, mint most, hogy egyszerre több nővel ismerkedem, soha nem volt egyszerre több kapcsolatom, felhőtlenül, szabadon. Miért ne?

Biztos lesznek csalódások, biztos, hogy lesz aki megbánt, ami nem jön össze. És akkor mi van? Le leszek hangolva egy ideig, előjön a na úgye, hogy nem kellek senkinek. De még mindig jobb, egész hátralevő életemben boldogtalanul egy kapcsolatban. Megyek tovább és kész.

A beolvasás jó volt. Végre valahára kiadtam a dühömet. 20 percig még soha nem hallgatott. Le is volt döbbenve. Persze átrakta a vállamra a felelősséget. Most már azt mondhatja, meg mondja is, hogy ő akart békülni, de én még a gyerek miatt sem vagyok hajlandó.

Teszi ezt két dologért. Egyrészt, hogy belémrugjon, mert tudja, hogy engem ez a felelősség agyonnyom. Másrészt ő így más előtt tudja mondani, hogy hát én nem akartam. Csak mondja ezt saját magának is, nézzen a tükörbe, és mondja, hogy én miattam nem ment.

Nem tehetek róla, lehet, hogy soha nem lesz már normális kapcsolatom, lehet, hogy senkiben nem fogok tudni már megbízni, lehet. De mindez csak lehet, benne viszont már soha nem tudnék megbízni, és nem tudnék mellette élni. Egyébként ő sem. Annyira mégsem jó színésznő.

A gyerek sem hinné el, hiába mondanánk neki, hogy mi márpedig hogy szeretjük egymást. Ezért kimondtam, azt amit azt hittem soha nem fogok tudni kimondani. Mostmár csak arra leszek kiváncsi, hogy az eredeti megegyezéssel, vagy a nem fogok elválni stílusban fog menni a válás. Persze nekem is ott a tarsolyban a Jani, előhozhatom a szüleinek, akár a tárgyalásra is, stb. De én nagyon nem akarom, hogy ez idáig fajuljon.

Pénteken céges buli volt, nyilván berugtam. Készült rólam egy pár fotó, hát nem a boldogság virít rólam. Másnap a szokásos mély depresszió, azt hittem megdöglöm. Tényleg nem szabad innom, mert sokkal rosszabb utána, mint előtte.

Nem tudom, hogy mikor, vagy valaha is fogok úgy mulatni, felhőtlenül, úgy, hogy másnap semmi szomorúság, csak az, hogy milyen jó volt.

Kitartott vasárnap is, nagyon szar volt. SMS az asszonnyal, a gyerek cuccából akartam odavinni, az enyémből elhozni. Persze elküldött, hogy minek mennék én oda, meg majd elhozom pénteken. Na ennyire gondolta komolyan.

Tovább rontott a helyzeten, hogy csináltam egy hülyeséget, pontosabban csak az elveimnek megfelelően korrekt voltam, és nem hazudtam. Amikor elmentem, hogy megnézzem mit akar az asszony, töröltem magam a társkeresőről, tovább tetézve a hülyeséget, ezt meg is írtam a annak a nagyon rendes (1) lánynak, akivel levelezek. Pedig már annyira jól alakultak a dolgok. Nekem meg elég volt annyi, hogy jött egy sms. Hülye is vagyok.

Persze, hogy a csaj majdnem elküldött a francba, de min. elbizonytalanodott, pontosabban úgy érzi, vigyázni kell velem, mert még nem vagyok elszakadva teljesen. Végül csak visszaírt, többször is, sőt a végén még ő kért elnézést. Na ezt hova rakjam.

Közben egy másik (2) lány is visszaírt, nem tudom, van benne is valami, bár közel sem annyi mint a másikban.

Annyira dühös vagyok, hogy nem az (1) lánnyal találkoztam az ex helyett, most meg úgy, hogy össze sem jöttünk, el is veszíthetem miatta.

Közben, hogy ne legyen elég bajom, megtudtam, hogy az egyik unokatestvérem is válik. 3 gyerekes anyaként. Pedig ő egy tünemény, mindig is őt szerettem a legjobban az unokatestvéreim közül. Annyira szelíd, kedves, normális, aranyos. Ideális egy baromnak, hogy elnyomja, megalázza. Meséltek egy-két dolgot, mintha én lettem volna ő, csak férfiban. Ő sem csinálhatott semmit sem jól, ő sem lehetett okos. Bírta, bírta, visszament, újra meg újra azt hitte, hogy lehet jó még, hitt benne a gyerek miatt. 

Aztán 37 évesen 3 gyerekkel csak nem bírta tovább. Ha azt nézzük én még időben észbe kaptam. 

Miért van az, hogy a normális emberek seggfejek mellett kötnek ki? Persze a seggfej majd rájön, és ő lesz a legjobban felháborodva,ő lesz a legdühösebb, hogy merte megtenni? Mikor ő olyan kis gyenge, kis alávaló. Hogy meri megtenni? Hát úgy, hogy már nem bírta tovább. Egy élete van mindekinek. 

Na ezekért van megint szar kedvem. Írnom kellene, minden nap, mert így jobb ha kiírom magamból.  

Elmondtam neki, hogy én így nem fogok élni, hogy látom rajta, hogy nem szeret, látom,hogy gyötrődik, és most csak azért, mert itt mégis csak jobb volt, és ott rosszabb, visszajön. Aztán persze megint csak kapnék, egész életemben semmit nem tudnék úgy csinálni, hogy jó legyen. Nem fogok állandó teljesítménykényszerben élni, és nézni egy idegbajos nőt, aki hazudik. Mert azért azt még folytatta.

Ismét rákérdeztem Jóskára. Utolsó utáni esély. Annyi már kijött belőle, hogy nem lett Jóskából semmi, de több nem.

Akkor elmondtam, hogy tudom, hogy 13.-tól smseznek, és a találkáikról is tudok.

Támadás. Én már megint a múltal foglalkozom, így velem semmi értelme. Nincs hát.

Nincs is, nincs egy olyan nővel, aki akkor sms-ezik, egy idegen férfival, amikor a férje építi a gyermekének a homokozóját, vagy amikor a gyerekét fürdeti.

De higyjem el, hogy nem lett a Jóskából semmi. Én elhiszem, pont azért kerültem megint elő. Csak ez nem a gimnázium, hogy ha nincs az egyik, ott a másik. Ez egy házasság volt, amibe beleszart. Mindent megtett a Jóskáért, csak hát a Jóskának több esze van mint nekem, gondolom rájött miféle nő az olyan, akinek ott van a 2 éves gyerek az oldalán, még el nem vált, de keresi a kapcsolatot.  

Mit smsezett akkor? Többszöri kérdésemre: CSAK ISMERKEDTEM.

Azt hittem megőrülök. Amikor én azért kűzdöttem, pedáloztam, hogy helyrejöjjön a kapcsolatunk, ő akkor ismerkedett. Ismerkedett akkor, amikor nekem más nem volt a családon kívül, mindent, a munkámat, a hobbimat, saját magamat elfelejtettem.  

Mit csináltál a Jóskával? Semmit, semmi nem volt, mindketten mást akartak. Ja! Értem, nem jött össze, és mostmár jó lennék. Hát nem.

Egy ilyen nő, aki körömszakadtáig hazudik, annak nem. Én szinte bármit elviselek, de ne hazudjon. Még ha elmondta volna, hogy a szakitás előtt elkezdett ismerkedni a Jóskával, de nem lett belőle semmi, akkor azt mondom, hogy őszinte, de nem. Csak a lányokkal volt sms. Meg én miért nem a jövőt nézzem. Hát azt nézem.

Rezzenjek össze minden egyes sms-nél amit kap? Higyjem el amikor azt mondja, hogy a barátnőihez megy? Higyjem el amikor azt mondja majd, hogy megy dolgozni éjszaka? Amúgy is sokat agyalok, és akkor mást sem csinálnék. Én biztos, hogy nem tudnék így élni.

Ha egyébként rendes lett volna velem, akkor talán. De ahogy viselkedett velem, abból következett ez is. Így nem. Ettől többre tartom magam.

Pláne egy hazugnál. Nem véletlen volt, hogy a saját anyja nem egyszer mondta, hogy hazug, az egész életét végig hazudta. És hányszor megvédtem, pedig közben igazuk volt, ők nevelték 20x évig.

Erre az egészre annyit mondott, hogy úgy látja, hogy én nem akarom azt, hogy újra egy család legyünk, és így hagyjuk. Persze amíg nem érezte azt, hogy tántorítatlan vagyok, addig kérlelt, hogy ne csináljam, nem volt semmi. Nem érti, hogy ő megtett mindent, nem rajta múlt, hogy mi lett? És ha Jóska is ugyan azt akarta volna? Akkor persze nem jön elő a béküléssel. Majd rájön.

Most már tudom, hogy miért jött elő a béküléssel, és miért most. Nem azért mert szeret. Magát szereti. Rájött, hogy mit hagyott itt, és mi várja. Rájött, hogy a gyerek nevélése is az övé, bár ez még nem biztos. Rájött, hogy a szülei sem jelentenek olyan támaszt, mint én voltam neki. Rájött, hogy nem kell ő mindenkinek, még a Jóskának sem. Rájött, hogy úgy maradt ott a szarkupacban, hogy a mankót, aki én voltam, akit lenézett, azt ütötte ki maga mellől. És ott áll. Na ezért akart békülni.

De nem szeret, és ezt bárhogy erölteti,nem tudja eljátszani. Magát szereti. Neki a hódítás kell, az állandó önigazolás, hogy őt megnézik, ő kell valakinek. Mert másban NULLA. És ha ez nincs akkor ki Ő?

És ezzel én lezártam. Én nem leszek olyan mint az unokatestvére, akit folyamatosan csal a párja, de nem baj, a gyerek miatt maradjunk együtt. Na én nem vagyok az unokatestvére.

Én attól jóval többre tartom magam, és ha egész életemre egyedül maradok, akkor sem élek így tovább, sőt el sem kezdem.

Félek, igen félek. Félek attól, hogy milyen lesz a gyereknek, félek attól, hogy fogunk dolgozni, félek attól, hogy eldúrvul a válás, félek attól, hogy mi lesz velem, lesz-e még párom, és fogok-e tudni bízni benne. Igen, félek. De ez a félelem csak lehetőségeken alapul.

Az a félelem amit mellette éreztem, az állandó szorongás, az viszont valós, biztos.

Akkor inkább a bizonytalan, fejest ugrok a bizonytalanba, amiben legalább benne van a jó élet lehetősége. Na ezért van vége. Tudom, nem lesz egyszerű, de kimondtam.

Vele és a gyerekkel voltam tegnap előtt estétől, ma reggelig. De minek? Hogy rájöjjek miért nem megy ez.

Este gyerekfürdetés, vacsora, kényszeredett "beszélgetés." Bár én nem nevezném annak. Csak a szokásos mi újság a munkahelyen,meg mi volt a gyerekkel. De, hogy velünk mi volt, mi lesz. Az már nem megy.

Ő szerinte azt nem lehet megbeszélni. Arról nem lehet csak úgy beszélni. Kértem, hogy akkor beszéljen arról, hogy mit érez. Nem tudott beszélni róla. Na ekkor éreztem, meg másodjára, hogy hazudik. Elsőre akkor volt, amikor a vasárnapi kedvességéhez képest most már jóval kimértebb hidegebb volt, éreztetve, hogy most már én jöttem békülni.

Az asztalon kívül csak a kúrva nagy feszültség volt közöttünk. Semmi más. Már itt tudtam, hogy ez így nem fog megoldódni, csak úgy magától. Hiába kérdeztem az érzéseiről, nem tudott róla beszélni. Pontosabban szerintem tudott volna, csak nem mert, mert tudta, hogy ha azt elmondja, akkor én lépek.

Már korábban megmondtam neki, hogy ha én nem kellek neki, akkor csak a gyerek miatt ne eröltessük, mert nem fog menni, és a gyerek idegbajos családban fog felnőni.

Nem beszélt, csak láttam rajta az önmarcangolást, azt, hogy nem őszinte, de bíztam.

Este míg fürdött, megnéztem a telefonját, az sms-eit. Hányok az ilyentől, a 4,5 év alatt egyszer sem néztem meg. De most megtettem, mert láttam rajta,hogy nem őszinte. És igen.

Már akkor dobbant a szívem, amikor az elküldött rész teljesen törölve volt, tudtam miért. Annyi esze nem volt, hogy a bejövőket teljesen törölje. És bizony egy Jóskával igen bensőséges smsei voltak. De úgy voltam vele, hogy a szakítás után én is ismerkedtem, most meg csak nincs meg neki, csak nem hívott volna ide. Ennek ellenére alig tudtam aludni, pláne vele egy ágyban. Csak dobáltuk magunkat mindketten az ágyban, egész éjszaka, borzalmas volt. 

Másnap a strandon szörnyű volt. Két ideges (főleg az asszony) szülő között ott a gyerek. Voltak szép percek, de az egész egy katasztrófa. Többször vettem észre, gyakorlatilag állandóan azt, hogy nem velünk van, nem foglalkozik velünk, ránk sem néz, csak kitekint az egészből. A gyerekkel is nagyon ingerült volt, többször megütötte. Oda-oda mondogattunk egymásnak. Érezhető volt, hogy ez nem megy, éreztem, hogy én így nem akarok élni, nem tudok.

Megint megnéztem a telefonját,és más forrásokból is megtudtam, hogy 06.13.-tól megy az sms Jóskával, rájöttem, hogy az 100-as nagyságrendű sms, nem csak a lányokkal volt, és ez bizonyított volt, hogy a Jóskával.

Hazafelé, csak egyett kértem tőle, őszinteséget. Nem. Állította, hogy a lányokkal volt a sok sms, fiúval nem. Jó, ha tiszta a lelkiismereted nézzük meg a telefonodat. Ne nézzük, mert csak van benne egy-két sms, amit én félreértenék. Nem tagadja, kapott felkéréseket, de ő ezek tudja kezelni, és nem találkozott senkivel.

Támadás. Én vagyok hülye, hogy ezt forszírozom, miért nem a jövőbe tekintek, és hogyan lehetek ilyen bizalmatlan. Persze megint én vagyok a hibás.

Felvettem a fapofát, közöltem, hogy én bízok benne stb., holott tudtam, hogy hazudik.

Este még tettem a hülyét, persze észrevettem, hogy az sms-eket kitörölte. Még megnézettem vele a Bridget Jones 2.-őt, bár nem hiszem,hogy azt a kicsi mondanivalóját megértette volna. Annyira nehezen ment, hogy magamban tartsam, hogy hazudik, hogy hánytam egyet a szó szoros értelmében.

Kérdezgettem, hogy őszinte-e, mert úgyis rájövök. De állította, hogy az, sőt kiröhögött, nem tudta, sőt a mai napig nem tudja, hogy én mennyit tudok.

Éjszaka már csak ő bújt hozzám, nem aludtam, azt mondta, hogy olyan mozdulatokat csináltam, hogy félt tőlem. Tőlem nem kell félnie, saját magától féljen.

Reggel eljöttem, puszi-puszi, de nagyon rossz volt, látni, hogy hazudik. Nem hazudok, én még ennek ellenére láttam esélyt.

Aztán munka közben összeállt a kép.

Abban a két hétben, amikor én azért jöttem el szabadságra, hogy a kapcsolatunkat rendbe hozzuk, akkor ő már sms-ezett a Jóskával. Akkor amikor én a szívemet lelkemet kitéve pedáloztam, akkor ő már sms-ezett, 06.13.-tól. Csak egy duma volt az egész, ő neki már nem én kellettem.

Gusztustalan féreg, amennyi időt és energiát fektetett Jóskába, azt fektethette volna a kapcsolatunkba is. És ezért nem érdekel, hogy meddig tartott, és meddig mentek el, engem az érdekel, hogy mikor kezdődött. Mikor döntött úgy, hogy egy idegen férfival sms-ezik. Hát már a szakítás előtt egy héttel.

És folyamatosan ment az sms, akkor is amikor a gyereknek csináltam a homokozót, akkor is amikor apaként a gyerekünket fürdettem.

Arra is rájöttem, hogy találkoztak is 14.-én, és 16.-án, tehát legalább kétszer a szakítás előtt. Akkor amikor azt mondta, hogy a barátnőihez ment, ő a Jóskához ment.

Reggel adtam neki még egy esélyt. Fiúkkal sms? Nem, nem. Egy-két érdeklődő volt, mert hát  észrevették, hogy egyedül van, de tudta kezelni a dolgot. Nem  és nem. 

Rávezetem. Ki fogja javítani a házatokat? Hát a Jóska. Ő a Golfos gyerek? Igen. Vele sms? Egy-kettő volt, nem tagadom,  de tudtam kezelni a dolgot. Nem és nem.

Délelőtt fehívtam, ő látta-e értelmét a tegnapi napnak. Igen, előrébb vagyunk. Én csak őszinteséget kérek. És nem, most sem hajlandó. Hát jó. 

Napközben végiggondoltam a  dolgokat, rájöttem, hogy én így nem tudok élni, nem fogok állandó rettegésben élni. Sem azért mert elvagyok nyomva, sem azért, hogy mikor csal meg. 

Olyan volt nekem ez az előző nap, mint a 2. emlékeztető oltás.

Felhívott délután, hogy ha megyek akkor a gyereknek vigyek kisnadrágot. Mondtam, hogy ha megyek. Miért? És akkor jött belőlem, 20 percen keresztül.

Beolvasás!

Borzalmas gyomoridegem van. Attól a gondolattól, hogy az az idegbajos sárkány itt fog mellettem megint feküdni. Egy görcs volt hajnaltól a gyomrom.

Nagyon sokat kellene ahhoz változnia, hogy nyugodtan el tudjam fogadni. De én is hülye vagyok már megint, mert anélkül, hogy tudnám mi lesz, és milyen lesz, már is ideges vagyok. Anélkül, hogy tudnám mi lesz a jövőben, a múlt negatív dolgait vetítem előre. Miért?

Csak az idő fogja tudni megmondani, mi lesz ebből. Én nem. Előre nem. De ha meg is változik, tudok-e majd nyugodtan feküdni mellette? Megintcsak nem tudhatom előre. Most nem sok esélyt látok rá, csak azt nem tudom, hogy ezt a pesszimizmusom mondatja velem, vagy így jól látom.

Ma este szerintem elmegyek hozzá, mert igaz, hogy a gyerekkel hármasban leszünk holnap, de kettesben kell beszélgetnünk.

Nem tudom. Ez az első ami eszembe jut ezzel a megváltozott helyzettel kapcsolatban. A második, az, hogy a gyerek miatt úgyis megpróbálom, belemegyek abba, amibe nem lehet kéne. Na ez az mi hiányzott nekem, aki amúgy is nehezen hozok döntéseket, mindent 100x megfontolok, most döntsek az életemről, a gyermekeméről. És ÉN döntsek, úgy, hogy bárhogy megfontolom, nem tudhatom, hogy mi lesz a vége. Bár a jövőbe senki nem lát.

Nem tudom, ha ez jun.20.-án történik, úgy szaladok vissza, mint a huzat. De azóta történt egy s más. Akkor is lettek volna kételyeim, de nem ennyi mint most, hogy volt időm gondolkodni. Az is igaz, hogy az asszonynak is volt, csak azt nem tudom, hogy az értelem, vagy az érzelem vezérli most. Bár mindig is az érzelem vezérelte.

Tények. 

Régóta, kb. 1,5 éve érzem, hogy nem szeret. Kb. 4 hete ki is mondta, és nem csak kicsúszott a száján, többször elmondta, és azt is, hogy miért. Igaz, dühből és indulatból, de nem foglalkozott azzal, én mit érzek. Bár ő is tudja, hogy van mit szeretni bennem. 

Május 1.-én leköltözött vidékre, és esze ágában sem állt huzamosabb időre a nyáron hazajönni, én járjak oda, én itt valahogy elleszek, majd rak kaját a hétvégén, meg csinálunk hosszú hétvégéket, meg sokat jövök szabira. 

Az idő alatt, míg lejártam, nagyon ritkán volt hajlandó közös programra, nem bírta a közös programokat, inkább a barátnők. (most is) Elhiszem, hogy egy depressziós férjnél jobb társaság, de ha valaki rendbe akarja tenni a házasságát, akkor arra koncentráljon. 

Én hoztam fel a válást, mint lehetőséget, ő erre rögtön lecsapott, hogy akkor legyen válás.

Mikor én próbáltam békülni, csak a falakba ütköztem, én meg most csináljak úgy, mintha mi sem történt volna.

Tény, hogy én már úgy éreztem,hogy nem bírom vele, teljesen kész voltam, és ő is így volt vele.

De mi vezetett ide, most, hogy beszélgetünk, (végre, bár lehet késő) mi magunk se tudjuk. Mert ez a leköltözés csak a vég kezdete volt, de nem itt kezdődött.

Alapvetően mindkettőnk természetével gond van, nem hiába nem volt hosszútávú kapcsolata egyikőnknek sem.

Ő:

+magabiztos, határozott, talpraesett, vidám, és fel is tudja vidítani az embert, kedves (ha akar, de meg is tudja játszani), jó anya(hibákkal), házias, főz, mos, takarít, jó a sexben, az átlag nőtöl okosabb, született optimista, de hajlamos a depire is, a gyerekem anyja

-akaratos, főnökösködő, mindent ő tud jobban, lobbanékony, kegyetlen is tud lenni, borzalmasan meg tudja sérteni az embert, néha túlságosan sokat gondol magáról, néha meg keveset, könnyen dührohamot kap, mindenáron ő akar a domináns lenni, idegbajos

Én: 

+Megfontolt, értelmes, családcentrikus, hűséges, segítőkész (otthon is), türelmes, 

-pesszimista, depire hajlamos, sértődékeny, bizalmatlan, dúrcáló, túlságosan megfontolt, anyagias,  variálok, aggodalmaskodok, problémát gyártok

Na ezek a személyiségjegyek amikkel rendelkezünk. Most, hogy így leírtam, egyáltalán nem illünk össze. De csak ugyan olyan emberek illenek össze? Nem hinném. Miért működött ez mégis ennyi ideig? Mert volt amikor működött. Mert ki is egészítettük egymást. 

Ameddig toleráltuk egymás hibáit, és erényeit figyeltük, addig jó hatással voltunk egymásra. Ő megnyugodott, lehiggadt, megállapodott, boldog volt. Engem felrázott, más lett az emberekkel a kapcsolatom, jobb lett sokkal, boldog voltam.

Aztán elkezdtük egymás rossz tulajdonságait előtérbe helyezni.

Nem tudom, hogy melyikünk kezdte, de szerintem nem is lényeges.

Ő jelentéktelen dolgokon kapott dührohamot, én meg jelentéktelen dolgokon dúrcáltam, sértődtem meg. Ő szerinte én jelentéktelen dolgokon sértődtem meg, én szerintem ő meg jelentéktelen dolgokon kapott dührohamot.

Nem tudom, most,hogy ezt így leírtam, döbbenetes.

Most vagy egyáltalán nem illünk össze, és soha nem lehet ebből boldog kapcsolat, vagy csak minimálisat kellene változni, és akkor menne. De mindkettőnknek.

Nem tudom.

Mert én is látom, hogy néha tényleg jelentéktelen dolgokon sértődtem meg. Ő is azt mondja most, hogy rájött, hogy milyen jelentéktelen dolgokon idegesítette fel magát. 

Néha azt érzem, hogy két hülye vagyunk, akiket más nem tudna elviselni, csak mi egymást. Vagy csak egymást nem tudjuk elviselni? Azt nem hiszem. 

Nem tudom, hogy csak a távollét szépíti-e meg a dolgokat, bár ezen már egy pár hete túl voltam. Most ahogy beszélünk, csak olyan keveset kellene változtatni, ahhoz,hogy menjen. Csak az a baj, hogy korábban nem beszéltünk, és így eszkalálódott idáig. 

Olyan egyszerűnek tűnik: én nem sértődöm meg jelentéktelen dolgokon, ő meg nem kapja fel a vizet jelentéktelen dolgokon. Ennyi volna?

Mire ez a békülékenység:

1., Saját magától, vagy külső hatásokra rájött, hogy mibe kezdett bele, ettől megijedt, és a két szar közül engem, a kissebik szart választja, vagy

2., Saját magától, vagy külső hatásokra rájött, hogy tulajdonképpen nem is volt neki olyan rossz, nem is vagyok én olyan idegesítő, vagy

3.,Kúrva nagy önbizalmával azt hiszi (mint ahogy hitte, milyen férfit csinál belőlem), hogy pusztán az akaraterejével egy boldog családot csinál.

Akárhogy is agyalok, ezt csak az idő dönti el.

Akárki akármit mond, a gyerek miatt egyszer, de csak egyetlen egyszer megpróbálom, én tudok változni, de annyit nem fogok mint a szakítás előtt 1-2 héttel, mert az már nem én voltam.

Én vagyok nyeregben, ő jött utánam, ő nem akar válni, ő veszítheti a többet. És ez kibaszott nagy erőt ad.

15.-én jött az első sms az asszonytól, hogy ő nem akar válni, csak megzizzent, adjak neki egy kis időt míg helyre jön. Én elküldtem, visszaküldtem neki azokat az sms-eket amikkel engem hajtott el. Úgy tűnt tudomásul vette, visszaírt, hogy ok,nem zavar többet.

Én meg fogtam felhívtam,hogy miért kell ez, és mit érez, azt mondja el. Nem tudta elmondani. Mindig is nehezen tudott az érzéseiről beszélni, ezért nem tudom, hogy hazudik, és azért nem tud mit mondani, vagy csak nem tud róla beszélni.

Pénteken mentem a gyerekért. Beszélgetés.

Ő nem akar válni, hiányzok neki, nem írta volna ha nem így lenne. Én nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Nem is nagyon tudott beszélni. Eszembe jutott, milyen volt amikor ő nem adott nekem időt, és éppen ezért, mikor eljöttem, közöltem vele, hogy tőlem az időt azt megkapja.

Szombat este, újjabb sms, azt szeretné, hogy legyünk újra egy család,hiányzunk neki.

Vasárnap, bejöttek a hugával, hogy ők vigyék el a gyerköcöt, és tudjunk beszélni.

Elmondta,hogy szüksége van rám, ő nem fog elválni, még a tárgyalásra sem fog eljönni. Ő normálisan szeretne együtt élni, és szüksége van a férjére. Kérdeztem, hogy és azok az idegesítő dolgok, amiket nem bír elviselni. Hát ő azon már csak röhögni szokott, hogy min idegesítette fel magát. Sokat beszélgettünk, egymás hibáiról is, most már úgy van vele, hogy nem vagyok én olyan rossz, nem éltünk mi olyan rosszúl, és tudnánk szerinte mind a ketten változni. Kérdésemre elmondta, hogy nem csak apa kell, és nem csak az aki eltartja, hanem egy társra van szüksége, és én kellek neki.

Rákérdeztem, hogy ha kivesszük a gyereket a kapcsolatból, akkor is én kellek neki. Azt mondta, hogy igen. Míg beszéltünk, én végig higgadt voltam, de ő többször elsírta magát, és többször megsimogatott. Azt mondta, hogy igenis büszke rám, hogy ki vagyok,(sírás), csak nem tudta kimutatni. Mesélt arról,hogy a rokonaival (akik normális párkapcsolatban élnek) beszélgetett, nem tartom kizártnak, hogy ennek a hatására jött rá, hogy nem is volt neki olyan rossz. De ehhez rá kell jönnie?

Én mondtam neki, hogy persze, tudunk nagyon sokat változni,de úgy nem megy, hogy csak az egyik változik. Tudjon bele, hogy igenis én mindig hajlamos leszek a szomorkodásra, és mindig bennem lesz a pesszimizmus. Az más kérdés, hogy ő ezt igencsak a felszínre tudja hozni. Én soha nem leszek az a született optimista, aki mindig jókedvű. Nembaj ennek ellenére kellek neki. Beszélgettünk a hibáinkról, illetve a kompromisszumokról. Úgy tünt megértette. A lényege az volt, hogy ő mindenképpen egy normális családot szeretne. Bűnbánatot azért nem láttam rajta, hogy ő mit tett velem.

Mikor mentek haza, akkor én csak álltam,  ő megpuszilt, először az arcomon, majd szájon is.

Ma beszéltünk telefonon, teljesen normális volt a hangja, eltökélt volt abban, hogy ő ezt komolyan gondolja, és rendbe akarja hozni a kapcsolatunkat, és kész a változtatásra. 

Az a baj ezekkel a beszélgetésekkel, hogy ilyenek nem folytak köztünk a 4,5 év alatt. Nehéz kimondani, de így van. Vagy ordításba torkollott (részéről), vagy csak egyszerűen otthagyott mikor beszélni akartam. Ezek a beszélgetések kellettek volna időben, és akkor nem jutottunk volna idáig. 

Nem tudom, mi ez, és hova tegyem. A tépelődés megér azért egy külön bejegyzést.   

Nem írtam tegnap, mert azt hittem már egész jól vagyok, meg időm sem volt a társkeresős lányoknak írt levek miatt. Írnom kell pedig ide is, mert ez kell a felépülésemhez.

Sajnos a rémálmok nem múlnak, még mindig álmodom az exel, tegnap, és ma éjszaka is. Egyszer veszekedtem vele a barátnője jelenlétében, egyszer tárgyaláson voltunk, ahol az apja is ott volt, egyszer pedig dugtunk, úgy, hogy még jó is volt. Nem tudom mikor lesz ennek vége.

A társkeresős lányokkal van egy kis bonyodalom.

Az 1. lány tényleg nagyon rendes, de annyira nem az én világom. Társastáncra jár, vérpesdítő salsa, meg ilyenek. Én nem ilyen vagyok. Egész éves terve van idénre, és mindent megvalósít ami benne van, na én nem akarok kipipálva szerepelni a tervében. Az utolsó az volt, amikor rákérdezett, hogy van-e nyaralás betervezve, elmondtam neki, hogy mikor, hova. Erre ő közölte, hogy pont akkor van egy hétig szabadságon. Csak azon gondolkodom, hogy írjam meg neki úgy, hogy ne bántsam meg, mert amúgy tényleg rendes.

A 2. lány nem csak rendes, de nagyon okos is. Tényleg tetszik ahogy gondolkodik a világról. Szimpatikus vagyok neki én is, szeret tőlem levelet kapni, - ezt írta -, és érzem is rajta. Ha más nem, annak örülök, hogy igenis vannak értelmes, szerethető nők, akiket még én is érdeklek. Ennyinél tudom, hogy nem volna szabad, hogy többet jelentsen ez az egész. De ha egyszer tényleg nagyon bejön a csaj, akkor miért hazudjak. És főleg nem azért ahogy kinéz, hanem ahogy gondolkodik. Az a gond, hogy az előttem lévő kapcsolata szerinte egy depis srác volt, úgyhogy gondolom, hogy kerüli az olyat aki hajlamos rá.

Na tessék már megint előre gondolkodom, agyalok, olyan dolgon, ami még nincs is. Hinnem kell magamban, és benne is.

Ami összezavart vele kapcsolatban, hogy a reggeli nagyon szép levele után ma délután egy rövid, köszönés nélküli egy mondatos kiegészítést írt. Nem bántott, nem volt bántó, csak én azért így nem írnék. De így - az úszás után, tiszta fejjel - most már úgy látom, hogy ezt megint csak én lihegem túl.

A délelőttöm a levél miatt nagyon jól telt, aztán felhívtam az exet, hogy van a fiam.

A beszélgetés a megszokott koncepció szerint zajlott. Amíg a gyerekről kérdeztem, és mesélt, rendben volt minden. Majd megkérdeztem, hogy mikor jön a cuccaiért. Ment a nyammogás, hogy most nem,majd később, majd talán a hétvégén. (úgye ő hiányolta a határozatlanságot, tettrekészséget) Mondta, hogy jó, akkor jön amikor tud, de egy kérésem van, hogy szóljon előtte. Kérdése: miért?  Mert szeretném tudni, hogy mikor jön hozzám,én sem megyek bejelentés nélkül hozzá. Na erre, jött az alpári üvöltözés, hogy dolgozott ő abban a lakásban annyit, hogy akkor jön ide amikor akar, és, hogy mi van velem, hogy lehetek ilyen - kicsinyes, tróger, szarházi. Itt kinyomtam a telefont. Most én vagyok hülye? Miért baj az, hogy megkértem szóljon, mikor megy fel,mert tudni akarok róla? Miért akar velem kapcsolatban még mindig úgy csinálni mindent ahogy akar? Nem értem. Na ez aztán tovább vitte a napom, szerintem e miatt lihegem túl a 2.lány rövid levelének a jelentősségét.  Ezért mentem el úszni inkább, valamivel jobb lett, de írnom kell ide, mielőtt bármit csinálnék.

Megyek írok a társkeresős lányoknak.

Az 1.lányt inteligensen, finoman, de elküldtem.Úgyhogy per pillanat egy lány maradt akivel levelezek.

A 2.lánynak is írtam, ahogy szoktam, őszintén, arról, hogy mit gondolok a párkapcsolatokról, illetve az ő korábbi kapcsolatairól. 

SMS az asszonytól. Megőrülők! 

Alapvetően jól aludtam, de hajnalban megint rémálmaim voltak az exel.

Egyszer ismét győzködtem, hogy jöjjön vissza hozzám, de rám sem figyelt. Egyszer a munkahelyen a komplexusaimmal poénkodott a kollegáim előtt. Egyszer pedig fiatal fiúkkal flörtölt az utcán, a hugával, de én hiába szóltam hozzá, rám sem nézett.

Nagy szar volt, szarul keltem, és ilyen lett a hangulatom is. Mikor lesz ennek vége? Olyan jól voltam, mikor engedem el az álmaimban is?

Megyek dolgozni, most már nagyon bele kell húznom, hogy visszaálljak a régi szintemre.

Bent egy jó ideig nagyon rossz volt, próbáltam a munkámra koncentrálni, akkor jobb volt. Majd egy beszélgetés ebéd közben a szüleimmel, egy-két kollegával, és délután teljesen jól voltam. Kezdtem hinni magamban, és abban, hogy jóra fordul az életem. Aztán.

Megjött az exnek a telefonszámlája. Ismét közel 270 sms volt benne, pedig már hónapok óta kértem, hogy vegyen vissza belőle. Azzal indokolta korábban, hogy a barátnője a munkája miatt nem tudja felvenni a telefont, ezért smseznek. Úgy voltam vele, hogy szarok bele, már úgyis ő fizeti.

Aztán jött Zoltán és bogarat ültetett a fülembe. Megnéztem-e én valaha (mert már ez a 4. ilyen smses hónap) az ex telefonját, hogy milyen sms-ek, kivel vannak benne? Nem, soha nem néztem meg egyszer sem. Bíztam benne. Pedig lehet, hogy minden normális férfi megnézte volna. De én nem.

MEGCSALT? Nem tudom, és azt sem tudom, hogy akarom-e tudni. Érzelmileg megcsalt, mert nem jelentettem neki semmit, és ha fizikailag is megtette? Mi változik ettől? Én kérdeztem a végén, azt mondta, hogy nem, ő ilyet nem csinál míg házas. (pedig a húga ezt tanácsolta neki)

Most kezdjek el nyomozni, mikor már ígyis-úgyis vége? Mit változtat meg ez?

Akarom én ezt tudni? Ha nyomozok és rájön, és kiderül, hogy nem volt senki, akkor elmérgesedik a helyzet. Ha megtudom, hogy igen, már akkor volt valakije, akkor hogy fogok a gyermekem szemébe nézni, aki rajongásig szereti az anyját, mikor én tudom, hogy pedig egy büdös kúrva.

Nem tudom, pedig még a gondolattól is szétbasz az ideg. Eddig nem gondolkodtam ezen, most itt egy újabb dolog amin agyalhatok. Nem tudom, hogy az önérzetemnek, önbecsülésemnek mit hozna ha pro/kontra kiderülne az igazság, vagy a semmi. Nem tudom. Szédülök ettől az egésztől.

Nem tudom, hogy most nem érdekel, vagy csak félek megtudni az igazságot. Mert valahol mind a kettő igaz. De ha tehetek valamit, hogy tisztán lássam az elmúlt történéseit, akkor megteszem. Lesz ami lesz. De akkor ne álljon meg sem én előttem, sem a saját rokonai előtt.

Bevallom, féltem magam az esetleges negatív igazságtól. Nem tudom, hogy milyen hatással lenne az egyébként is csak nagyon halványan visszatérő önbecsülésemre. De ha megcsalt, akkor neki kell számot adni Isten és az emberek előtt, ő egy erkölcstelen senki, nem én. Akkor mitől félek? Inkább éljek kételyek között? Nem, amit lehet megteszek,meg is van szerintem a megoldás.

Megírtam a leveleket a társkeresős lányoknak, már ideje volt.

Edzettem egyett, és teljesen jól lettem, egyre jobb. Persze tudom, hogy majd éjszaka jönnek a rémálmok, pláne a mai megcsalás para után. De akkor is jobb napról napra, még akkor is, ha néha olyan mint a hullámvasút. Nem szabad sürgetni semmit.

Tegnap reggel elhoztam a gyerkőcöt, semmi gond nem volt. Az ex nagyon kedves volt, nem is tudtam  mire vélni. Nekem ez nem megy, egy ideig legalábbis biztos nem fogok tudni felszabadultan,mosolygósan beszélgetni.

Lehet velem van a baj, de nekem ez nem megy. Vannak emberek, akikkel jóban vagyok, elfogadnak, velük megy, a többivel nem. Én nem tudok színészkedni - vele ellentétben - ha valakiről lesújtó véleménnyel vagyok, akkor nem tudok vele jópofizni.

És ezzel nem is azt mondom, hogy örök harag, de egy jó ideig nem felejtem el, hogy egy komplexusos, önbizalomhiányos senkit csinált belőlem.

Hazajöttünk, persze egyből nagyszülők,mert nekik is nagyon hiányzik. Azt ahogy tárt karokkal futva átkarolja a nagyapját, azt nem tudom leírni milyen érzés.

Szinte egész nap kibaszott depressziós voltam, agyaltam, hogy mit rontottam, illetve rágódtam a jövőmön. Arra is rájöttem,  hogy nem jó a pia, mert addig amig hat, addig oké,  de utána rosszabb. Nagyon nagy mélységekbe levisz.

Csak úgy tudok ebből az egészből kilábalni, hogy nem gondolok a múltra (ez könnyebb) és nem agyalok a jövőn (ez a nehezebb, mert mindig is előre terveztem, hanem akár erőszakosan is, de csak az adott napra koncentrálok.

Ezt erőltettem, és a délután már jó volt, kint voltunk az erdőben, aztán újra nagyszülők. 

- o - 

Reggel épp a strandra tartok a gyerekkel, mikor felhív az ex. Nagyon kedvesen, már-már túlzásokba esve kérdezin, hogy mi van a gyerekkel, hol voltunk, hová megyünk stb. Már kezdtem lágyulni,hogy milyen kedves, hátha normális lesz, de azért kibújt a szög a zsákból. 

Kérdezte, hogy mivel hétfőn úgyis jön be a városba, nem lehetne arról szó, hogy csak hétfőn vinné a srácot, és nem ma este viszem én. Mondtam, hogy nem, mert más programom van, ha tegnapelőtt, vagy tegnap szól akkor oké, de ne reggel szóljon már, hogy szervezzem át az adott napomat. Még itt nem mondtam hova megyek. 

Na erre jött a jól ismert dürhő, alpári paraszt stílusban, hangnemben, hogy én ilyen meg olyan vagyok, nem igaz, hogy ennyire nem vagyok rugalmas, mit is várhatot tőlem. Megpróbáltam elmondani neki, hogy miért nem jó, és hogy ezt nem így kell, de ahogy azt 4,5 éve mindig, most sem hagyta, közölte, hogy nincs mit megbeszélnünk, és kinyomta a telefont. 

Ez a beszélgetés tökéletes kivonata volt a mi  házasságunknak. Addig amíg minden úgy van, és úgy alakul ahogy ő szeretné addig kedves, aranyos, de ha valami nem úgy történik, akkor írgalmazzon. 

Mivel megint nem lehetett vele beszélni, egy sms-ben leírtam neki, hogy hova megyek, és miért nem lehet ezt így csinálni, de bármikor partner vagyok, csak előre beszéljük meg. 

Míg az sms-t írtam, addig ő is írt egyett, hogy 7-8 körül vigyem este a gyereket - elnézést, úgy fogalmazott, hogy a koloncomat, mert ő neki is programja van addig. (lett hírtelen) 

Nekem a gyerekem nem a koloncom, de az exet egyre inkább annak érzem.

Így persze sikerült megcsinálnia a fasza hangulatot a strandoláshoz a gyerekkel. Nem tudom, hogy miért gondolja azt, és várja el, hogy minden ugyan úgy legyen mint régen, csak annyi, hogy én nem élek velük. Szeretem a gyerekemet, nagyon nehéz nélküle, de nem fogom hagyni, hogy zsaroljon vele. Nem leszek bébiszitter, aki még fizet is. Segítek, bámikor szívesen vagyok a gyerekkel, mert imádom, de ez nem mehet át abba, hogy ő csak füttyent, és én ugrok, ha nem, akkor rossz apa vagyok.

Megkérdeztem, hogy meddig hozza el az eddig itt maradt cuccát. Kérdése miért? Mert szeretném tudni, hogy meddig fog ez tartani. Nem tudja, de nem fog Karácsonyig. Mégis meddig. Akkor a héten eltakarodik. Mondtam, hogy nem kell a héten, ha a jövő hét elején sikerül akkor, sincs gond, de azért szabjunk már valami határt. Ez nem nagyon tetszett.

Búcsúzkodásnál megkérdezte, hogy mikor jövök legközelebb. Mondtam, hogy nem tudom mikor, de két hét múlva biztosan. Na, ez mégy annyira sem tetszett, ment a szájhúzgálás.

Szerintem most kezd, mert csak kezd leesni, hogy ő bizony egyedül maradt a gyerekkel, és nem úgy van, hogy velem kapcsolatban minden úgy lesz mint régen, csak nem leszek a férje, de amikor csak füttyent (mint eddig) akkor én ott vagyok. Majd leesik ez még neki.

- o -

Este elmentünk Zoltánnal és a feleségével a szabadtérire, miután eljöttünk, beszélgettünk még egy kávézóban. A szakítás óta soha nem éreztem magam ennyire jól, nem volt még ennyire tiszta a fejem, és láttam jól a dolgokat. Ehhez az is kellett, hogy megint úgy beszéljen velem az ex, és én is máshogy próbálom látni a dolgokat.

Ilyen nyugodtan még nem mentem aludni az utóbbi időben, meg is próbálom 1/2 altatóval.

Kimentem a sportnapra, ahol az "előzetes terveimmel" ellentétben sikerült berúgnom. De hát az lett volna a csoda ha nem.

Azon csodálkoztam, hogy jóval később,és kevésbe rúgtam be mint amennyire számítottam. Nem mondom, hogy felhőtlen szórakozás volt, de jó volt. Több embernek elmondtam, hál égnek  nem akartak vájkálni, a jövő héten viszont fogja tudni az egész cég. Legalább ezen is túl leszek. Beszélgetésekből, illetve szimpla nézelődésből rájöttem, hogy rengetegen élnek boldogtalan kapcsolatban, és együtt maradnak, ilyen olyan okokból. Nem tudom, hogy melyik a jobb. Egyedűl, magányosan, vagy egy szar kapcsolatban.

Miért ilyen a világ?

Most azért van egy kicsit lelkiismeret fúrdalásom, mert berúgtam, és ezért később megyek a kicsiért. A vele töltött idő lesz kevesebb, mert én nem tudtam egy ponton megállni. Mondjuk más ezt már régen megcsinálta volna, mármint az első berúgást. Csak félek, mert későn jöttem haza, elég sokat ittam, és nem aludtam eleget. De a kicsi miatt már indulnék.

Vigyázni fogok, mert ő maradt nekem egyedűl.

Nagyon megzakkantam tegnap este. Kezdődött azzal, hogy bent is elég sokat agyaltam azon,hogy mennyit érek én, kinek kellek, meg, hogy tényleg kibírhatatlan vagyok-e.

Aztán folytatódott azzal, hogy elolvastam egy fejezett egy pszihó könyvből, nagyon kemény dolgokat írt a párkapcsolatok felbomlásának okairól, melynek egy részét magamra is vettem. A mostani állapotom az viszont egy olyan állapot, ami a legkevésbé szerethető, sem magamban sem másokban nem bízom.

Következett, hogy az 1. lány nem írt vissza, őt megértem, mert nagyon elfoglalt.

A 2. lány akiben a legtöbb fantáziát láttam, visszaírt, de egyre nagyobb kételyeket ébresztett bennem.

Csak magáról ír szinte, (persze én kértem), hozzám kérdést egyetlen egyett intézett az egész levélben,mintha nem is lenne rám kíváncsi. A volt férje egy zsarnok volt, elnyomta,(gondolom az ellenkezőjét keresi, ezért vagyok szimpatikus neki) és mindenki azt hitte, hogy ő egyedűl nem fogja semmire vinni. De persze ő bebizonyította, hogy sokra viszi, ezt hangsúlyozza, hogy ő mennyire céltudatos, és amit akar, azt úgy is eléri. Mintha már találkoztam volna ilyennel.....

A legjobban zavar, hogy egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy őszinte,a következők miatt.

Nem írt igazat a vonalon abban, hogy hol lakik, ----ez érthető, nem akarta,hogy a kisvárosban mindenki róla beszéljen

Nem írt igazat abban, hogy Ő alkalmazott (egy boltban), végül elmondta, hogy övé a bolt, és az anyja az alkalmazott-----ez is érthető valahol, mert nem akarta, hogy csak azért startoljanak rá a pasik.

Nem írt igazat abban, hogy riasztónak érzi az alakját, ----most azt mondja, hogy azt csak viccnek szánta, mert egy héten 2x spinningelni, 2x pedig kondizni jár. Gyerek persze szülőknél addig.

Ezeket még mind meg is értem, óvatos akárcsak én, és végül el is mondta az igazat, de csak olyanokat, amire magamtól is rájöttem az Iwiwről.DE.

A mostani levelében azt érzem, hogy csak írjon valamit, hogy a kapcsolat megmaradjon, hogy ő végülis ilyen jó, meg olyan jó, rám meg annyiban volt kíváncsi, hogy van-e testvérem. Persze ezt a hibát korábban én is elkövettem, az 1. lány hívta fel rá a figyelmemet, aki már régebben regisztrálva van.

És ami a legjobban zavar, az az, hogy szerintem hazugságon kaptam. Megkérdezte, hogy levelezek-e mással. Én mivel nem hazudok, elmondtam neki, hogy igen. Szerintem nincs is ezzel gond, levelezzen ő is mással is, a nagyobb tortából lehet megtalálni a legjobb szeletet. DE.

A levelét azzal fejezi be, hogy megy,mert a gyerek még játszani akar a neten egy kicsit lefekvés előtt, és ha lesz alkalma akkor később küld képet magáról. 21.16.-kor.

Mivel én fennmaradtam tovább a vonalon, egy idő múlva látom, hogy továbbra is fent van ő is (kijelzi az online kapcsolatot), sőt, 22.25. órát jelez nála utolsó belépésének. 

Na most két dolog lehet,

1., vagy nem zárta be, és a gyerek új ablakban játszott, amit kétlek mert akkor miért volt az utolsó belépés.  

2., továbbra is fennt volt, mással is ismerkedett, amivel nincs bajom, mivel szabad ő is. Azzal már inkább, hogy letud egy levéllel, ami lényegében csak róla szól, majd a gyerekkel indokolja, hogy mennie kell.

Nem tudom, hogy most ezt csak a mások iránti bizalmatlanságom hozta-e ki, és nem igaz az egész, de most egy kicsit úgy látom,hogy mintha hülyének nézne. Nem tudom.

Mégegyszer mondom,hogy azzal nincs gond, hogy mással is kapcsolatban van, én is ezt teszem, de a levelemet nem azzal fejezem be, hogy kitalálok valamit, hogy miért fejezem be. Befejeztem és kész, miért kellene hazudni.

Nagyon remélem, hogy ez nem csak a mostani felfokozott bizalmatlanságom eredménye, és nem csak a saját hülyeségemből "vesztek" el egy ilyen nőt.

Na ez a két dolog teljesen agyonvágott. Ez után újra a régi mértékben jöttek elő a parák, "kinek kellek én, és találok-e normális nőt."

Teljesen megzakkantam, pedig most altató nélkül akartam aludni. Hát nem ment, bevettem egy fél szemet, nem ment, bevettem egy másik fél szemet, úgysem ment. Tudtam/tudom, hogy sok csalódás fog még érni, míg megtalálom az igazit, de akkor sem értem, hogy MIÉRT KELL HAZUDNI?! Zoltán mondta, hogy sok szép nő van, de kevés normális.

Aminek nagyon nem örülők, hogy ilyen állapotban megyek a fiamért, az ex hangja a telefonban viszont egyre kiegyensúlyozottabb.

Nem tudom, hogy visszaírjak-e egyáltalán a 2. lánynak, és ha igen akkor mit. Mert mi van, ha csak az idegállapotom miatt nem látom jól ezt az egészet, és e miatt "vesztem" el. Vagy hallgassak a vészcsengőre? Szembesítsem-e saját magával, vagy csak hagyjam az egészet? 

Nem tudom, most kész vagyok az biztos.

A munka úgy ahogy elment bent, de hát pénteki hangulat volt. Hülyét csináltam magamból a kocsival kapcsolatban, de megoldódott a gyerekülés. Jókat beszélgettem ma is Zoltánnal, bár már néha én is úgy érzem, hogy vannak dolgok, amiket már ezerszer átrágtunk.

Most talán egy kicsit jobban vagyok, "rájöttem", vagy legalábbis próbálok, hogy ne múltban és a jövőben éljek, keseregjek a régi dolgokon, keseregjek az olyan dolgokon amik még meg sem történtek, de én már úgy vagyok vele, hogy biztos így lesz. Csak az a baj, hogy picit mindig ilyen voltam, és ez most felerősödött. De arra fogok koncentrálni, hogy ne így legyen, és a mára fogok figyelni. A múltat, és a jövőt pedig elhessegetem. Nehéz átnevelni az agyamat, de ezen leszek.

Most megyek a sportnapra. Nem tudom, hogy mit gondoljak a 2. lányról. Szeretnék bízni benne, de bizalmatlan vagyok, és ez nem csoda.

Még az estéhez tartozik, hogy visszaírt a 2. lány, akinek az 5 éves sráca van. Továbbra is szimpatikus, teljesen normálisnak tűnik.

De: céltudatos, határozott, ami nem baj, addig, amíg nem akar uralkodni rajtam. De hát ezt ennyiből nem lehet megtudni.

Kételyek: Mi van, ha ugyan azt művelné, mi van, ha csak egy apukát keres a gyereke mellé, és nem egy teljes értékű társ kell neki? Bár az alapján amit ír, egyáltalán nem ilyen. Mi van ha hazudik, csak azért, hogy megszerezzen, és nagyon jól csinálja. Mert hát ugye találkoztam  már ilyennel. De ő egyáltalán nem olyan rámenős. És ha annyira okos,hogy pont azért nem rámenős, és csak szépen lassan...Nem tudom, azért van annyi tapasztalatom az emberekkel, és sajnos ki vagyok hegyezve erre, hogy észreveszem majd, legalábbis remélem.

Csak attól tartok, hogy nem fogok tudni már megbízni már egy nőben sem, még abban sem akiben kellene, és megérzi, az nyilván nem jön be senkinek. Ja persze neki is van komplexusa: az alakja. Pedig nyilván nem olyan alakja van egy 32 éves anyának, mint egy 20 éves fittneszpicsának. Majd elválik, mi lesz belőle, egy biztos, hogy amíg nem vagyok teljesen tiszta, és még utána egy jó ideig, nem fogom elkötelezni magam.

Éjszaka csak egyszer keltem fel, de rémálom azért volt. Az asszony egy buszmegállóban magyarázta az egyik kollegámnak, és nekem ordítva, hogy én olyan okoskodó vagyok, hogy nem tudta elviselni, és a kollega azt mondta nekem erre, hogy ez így van, és teljesen igaza van neki. Hát nem esett jól, még akkor sem, hogy olyan kollega volt az álomban,  akinek nem sokat adok a véleményre. Gyakorlatilag semmit. De ezek az álmok már véget érhetnének.  

Na meló.

Bent rendben ment minden, egy kicsit megint haladtam, ma nem mondtam el senkinek, bár mintha már néhány sajnálkozó szempárt láttam volna, de ez lehet, hogy megint csak egy para. Különösebben nem érdekel, aki akarja megkérdezi.

Egy új dolog jött elő. Nézem irigykedve a párokat, és kérdezem magamban, hogy tényleg boldogok? Vagy lehet, hogy a másik már rég máshol jár, rájött, hogy nem azt kapta amit akart, és csak a pillanatra vár, mikor tud lelépni? Nem tudom, nem csak a saját magamba vetett hitem, hanem alapvetően a párkapcsolatokba vetett hitem is megrendült, annak ellenére, hogy sok szép példa van előttem. Mi van ha tényleg én vagyok alkalmatlan arra, hogy együtt éljek valakivel. Tényleg annyira elviselhetetlen lennék. Nem vagyok egyszerű eset, de ezt azért csak nem hiszem. Bíznom kell magamban.

Vettem gyerekülést, hogy tudjam a gyerkőcöt elhozni "láthatásra". Még a szó is borzalom. Láthatom! Megengedik! A saját fiamat! És ez idő alatt az anyja meg nyugodtan viháncolhat. Ez most agyonvágott. Túl kell lépnem ezen is, mert érzem, hogy egyre jobban vagyok, de ezek a hullámvölgyek kikészítenek.  

Most olvastam egy fejezetet a párkapcsolatok pszichológiája című könyvből, bár ne tettem volna. Totál felzaklatott. Azt fejtegette, hogy lényegében egy evolúciós fejlődés következménye, hogy manapság könnyű válni, ezért válnak is. 54%- a házasságoknak válással végződik, 70%-át! a nők adják be, mivel ha boldogtalannak érzik magukat, akkor könnyen megtehetik. Az írás szerint a legkevésbe szerethető, bizonytalan kötődő típus vagyok jelenleg, aki sem saját magában, sem másokban nem bízik. Na ezért nem kellene még társat keresni. De mitől változna ez meg,nem tudom.

Annyi legalább bíztató volt benne, hogy az ember a kapcsolatain (a régieken) keresztül változik, tanul, és a már kialakult kapcsolatban is lehet változni, tenni érte, és sok munkával, de lehet sikeres,akár sírig tartó kapcsolatot kiépíteni.

Bíznom kell magamban, és másokban.

Sajnos olyan állapotba kerültem, hogy az megér egy új bejegyzést.

Éjszaka kifejezetten jól aludtam, rémálom nem volt, valamit álmodtam, de már nem emlékszem rá. Be kellett pótolnom a tegnapi bejegyzést, és ezért most egy kicsit fáradt vagyok. Pedig a munkahelyen mostmár bele kell húznom.

Megint 75,1 kg. vagyok, megállt a fogyás, és ez szerintem jó jel. Na pucolok melózni.

Bent ma már jobb volt, mármint munka szempontjából,valamivel jobban ment.

Beszélgettem a másik válófélben lévő sráccal, ő is meg van menve, csak ő nem a gyerek miatt, és úgy vettem észre ő még mindig szereti a feleségét. Még mindig kicsimnek hívja, mikor telefonál. Persze ott sincs semmi különösebb ok, csak mondvacsinált problámák, amik egy normális kapcsolatban szépen megoldódnak. Ugyan azt látom rajta, hogy Ő is keresi, hogy hol hibázott, mi a baj vele. De ő is tudja, ha józan ésszel gondolkodik Ő is tudja, hogy nincs baj vele.

Vele is ugyan azt csinálta az ex, hogy búcsúzóúl még azért jól feltekerte a komplexusait, de miért kell ezt? Nehogy az ember "normálisan" kezdhessen új életet? Elég szar a veszteség amúgy is, miért cél az, hogy az ember még magát is szarnak érezze? Ezért dühös vagyok, egyre dühösebb, és nincs kedvem jópofizni a feleségemmel, telefonon sem, nemhogy személyesen.

Még egy kollegának elmondtam, meghökkent, úgy közelítette meg, hogy legalább van egy szép gyerekünk. Ebben igaza van, de én nem ilyen gyerekkort akartam neki, és ez szar, nagyon szar. Remélem jó ember lesz belőle.

Ma megint hihetetlenül felerősödtek a komplexusaim, és rohadt sokat aggódtam a jövőmért. Pedig ezt nem volna szabad, nem kellene ezen gondolkodnom,rágódni. Egy kicsit mindig ilyen voltam, de ez most nagyon felerősödött.

Rendbe kell jönnöm, ez lesz a legnehezebb része, hogy ismét higyjek magamban,  de most úgy érzem, ehhez több időre lesz szükségem,mint gondoltam. De majd el válik.

Edzettem egyett, siralmas, de jobb mint gondoltam.

Nem bírtam megállni,felhívtam az asszonyt, hogy van a gyerek. Szokatlanul normális volt a hangnem, talán túl kedves is volt, ez rosszabb mintha ha jól megszokott dürhő hangnemben beszélne velem. Már csak azt várom, hogy mikor jön elő "legyünk barátok" hülyeséggel. A gyerek jól van, szombaton hozom, addig gyerekülést kell szereznem.

Pénteken hoztam volna, de lesz egy céges buli, amire már korábban jelentkeztem. A főnök hívta az asszonyt is, ezért rákérdeztem, hogy akar-e jönni. Erre: mostmár ez lesz, hogy mindig megkérdezem előre, hogy ő jön-e? Hihetetlen, hogy azt várja el, hogy úgy csináljak, mintha mi sem történt volna. Mindenesetre megmondtam neki, hogy igen, egy ideig biztos így lesz.

Azon csodálkoztam, hogy azért sem jön, mert "a gyerek amúgy is sokat van anyáéknál". Nem volt kedvem tovább beszélgetni, ezért nem kérdeztem meg, hogy miért, mit csinál.

Persze rögtön agyalok: pasizik, tuti, mást mit csinálna. De engem ez miért érdekel? Pláne, hogy tényleg nem szeretem. Miért is szeretném, mikor ő sem szeret, és egy idegroncsot csinált belőlem? Milyen anya az amelyik ezért leadja a gyereket, "sokszor". Persze egyáltalán nem biztos, hogy ezért. De akkor is, bármiért is. Azért miért nem lehetett "leadni", mikor én mondtam, hogy menjünk kettesben valahová? Mert nem szeretett. Akkor miért foglalkozok még vele?

Nem értem, le kellene szarnom, hogy mit és kivel csinál. Nem lesz egyszerű, de ezt kell csinálni. Minél hamarabb el kell felejtenem. De én nem felejthetem el, mert a gyermekem anyja, és napi kapcsolatban leszünk. Csak közömbössé kellene, hogy váljon, ami már menne is, de az, hogy esetleg mással van, az idegesít és nem tudom miért.

Szerintem azért, mert egyszer ő az enyém volt, és lehet, hogy az a másik jobb lesz tőlem. Valamiben lehet, sőt lehet mindenben. Nem, ő nem volt jó nekem, ahogy viselkedett velem, és azért nem voltam olyan, amilyennek szeretett volna.

Éjjel viszonylag jól aludtam, persze azért jött a szokásos feleséges rémálom. Azt álmodtam,hogy a szüleim előtt reggel bejelenti, hogy ha este nem lesz jó a sex, akkor elhagy, és én egész nap ezen görcsölök.

A munkahelyen két fontos momentum volt, 1., a főnököm megint behívott, hogy szerinte mégvan visszaút, és próbáljuk meg, stb. Tudom, hogy ha olyan részletesen elmondanám neki, mint Zoltánnak, akkor megértené, elfogadná, de nem fogok több embernek mélységében elmondani.

2., Szergej, egy másik kollega, a közelgő esküvője miatt keresett, így kénytelen voltam neki is elmondani. Ő, aki egy mázsás - a feleségem szerint igazi férfi - csak annyit tudott mondani, hogy ő ezt nem  hiszi el, és mindjárt sír. És láttam rajta, hogy igazat mond, és nem is kérdezett tovább semmit.

Alapvetően jobb volt a hangulatom bent, persze hullámokban rám jött a para.

Elmentem a pszichodokihoz, aki kiértékelte a személyiségtesztet, a pacásat. A végső diagnózis az volt, hogy önértékelési zavarom, kissebbségi komplexusom, nagyfokú önbizalom hiányom, illetve enyhe fokú szorongással kevert depresszióm van. Beszélt reményvesztettségről, illetve egyéb olyan dolgokról, amire még egy héttel ezelőtt azt mondtam volna, hogy igaz, de ma már nem érzem igaznak. A többiben igaza volt. Annyit mondott még, hogy a pszichoterápia célja lesz az, hogy ezekből a dolgokból kikezeljen, pontosabban a kóros szint alá csökkentese, mely egy több hónapos folyamat.

Felvetettem, hogy ismerekedhetek-e társkeresőn így, hogy nem vagyok még 100-as, és ezt persze levágják a nők, és nem akarom, hogy ezért utasítsanak vissza, viszont azt sem szeretném, hogy begubózzak, és olyan lányokat hagyjak "veszni", akik szimpatikusak.

Lényegében azt mondta, hogy levezni nyugodtan levelezhetek, akár találkozhatok is, ha "normális" egy nő, akkor ezt úgy is megérti. Ha meg nem akkor azon ne bánkódjak. Bejelentette,hogy legközelebb 08.24.-én tudunk talákozni.Nem mintha nem élném túl, csak napról napra úgy érzem, hogy nélküle is jobban vagyok, így nem tudom, hogy mi lesz akkor. Meg persze jobban örültem volna, ha kikezel minél hamarabb és vághatok neki az életnek.

A társkeresős lányok, akikkel kapcsolatban vagyok ketten vannak.

1., egyedülálló, 31 éves, gyerek nélkül, és szerintem nagyon akarna. Nagyon rendes lány, szimpatikus, de egy kicsit sérültnek érzem az előző kapcsolata miatt, aki nagyon átverte. Nagyon mélyszívű, de kicsit túlontúl romantikus, álmodozó, és egy kis megkeseredettséget látok érzek benne, illetve látok a képein. De nagyon nagy szíve van, megértő, és nagyon kedves.

2., elvált, gyermekét egyedül nevelő 32 éves anyuka. Az volt vele az első benyomásom, hogy én őt valahonnan ismerem. Sokat makkoltam, hogy írjak-e neki, vagy csak akkor ha már teljesen jól vagyok, de úgy voltam vele, hogy nem feltétlenűl kell lerohannom, hogy ő az igazi, és kell nekem. Őszintén elmondtam neki, hogy állok, de a bánatomról neki már nem beszéltem. Egy napot kivárt, a levele szerint elgondolkodott azon,  hogy kell-e neki egy ilyen pasi (előjöttek benne a sztereotípiák a frissen elvált férjekkel kapcsolatban), végül is pont az volt neki a szimpatikus, hogy nem akartam lerohanni, nem néztem hülyének, és őszinte voltam. Nagyon okos, életvidám, és inkább az a földön járó típus,és jó anya. Külsőre is nagyon bejön.

Este átmentem Zoltánékhoz, és a szokásos jó kis beszélgetésünk volt, de most jóval hamarabb eljöttem, mert hát dolgom van kérem.

Egyszerre kellett leveleznem a két lánnyal, és ez most így elsőre szokatlan, elég nehezen tudok kétfelé, két emberre koncentrálni, dehát kell, mert a maga módján mindkettőt értékesnek tartom, és látok benne fantáziát.

Persze a 2-es már kérdezte, hogy levelezek-e mással is. Megírtam neki, hogy igen, nem fogom elhallgatni, mert soha nem fogok neki hazudni, és másnak sem, vagy kellek neki, vagy nem.

Így persze már elmúlt éjfél mire lefeküdtem, de ez a nap azért már nem volt olyan rossz.

Az éjszaka a szokásos koreográfia szerint zajlott. 11-kor aludtam el, altatóval, 04.15.-kor, 05.15.-kor felriadtam, 06.-ig még forgolódtam, de végül felkeltem. Kemény lesz a mai nap, de fel kell állnom.

75,1 kg vagyok, 11 éve nem voltam ilyen kevés.

Most egy kicsit lehangolt vagyok, mert egy másik lány, aki szintén szimpatikus, nem írt vissza. Tudom, hogy sok csalódás fog még érni, míg megtalálom a páromat. Csak az a baj,hogy annyira romantikus vagyok, hogy egy ilyen dolog elég, hogy lehangoljon, na mindegy, megyek dolgozni.

Első dolog volt, hogy egy kollega az "új" kocsimra megjegyezte, hogy jó az új verda. Azt már persze nem kérdezte, hogy miért kell nekünk két kocsi. Egy másik kollega megkérdezte, hogy mi a baj, mivel már untam a dolgot elmondtam neki. De csak annyit, hogy válunk, megromlott a kapcsolatunk, már nem lehet helyrehozni, és nem szeretnék erről többet beszélni. Hála az égnek megértette, és nem kérdezett tovább.

Összeírtam, hogy mi mindent kellene csinálnom, de nem nagyon haladtam vele, mert a közvetlen főnökömet is helyettesítenem kell.

Beszéltem a cég vezetőjével, hogy visszajöttem, pedig min. 2 hetet lettem volna szabin, de dolgozni szeretnék. Biztos,hogy nem fogok tudni 100%-al dolgozni, de fel kell állnom. Persze ő még mindig azzal jött, hogy ő még bízik benne, hátha visszájára fordul, illetve szerinte hülyék vagyunk mind a ketten. Maximálisan tolerálja minden ezen időszakban elkövetett hibámat.

Ez után megjött az asszony, elmentünk az ügyvédhez, persze menet közben alpári hangon megkérdezte, hogy miért nem hoztam az anyakönyvi kivonatot. Az ügyvédnél minden a legnagyobb rendben és egyetértésben zajlott.

Aztán visszajött, beszélt ő is a vezetővel, bár csodálkoztam, hogy mi tart 1 órát, úgy,hogy megegyeztünk nem teregetünk szennyest. Na mindegy.

Ez után külön indultunk haza, elszólta magát, hogy "otthon" találkozunk, de javított, hogy nálam. Hazaértem, 10 perc múlva, a kocsi a ház előtt, de ő nem volt a lakásban, vártam egy 15 percet, de nem jött, mentem a saját dolgomra. Szerintem nem akarta,hogy ott legyek amikor pakol.

Most hazajöttem, látom, hogy elvitte a könyveit, ruháinak jó részét, cipőit. Azért csak a szívembe markol az üres szekrény látványa. Nem tudok hazudni, hogy jaj de jó látni, hogy eltakarodik. Mert nem így van, 4,5 év, az 4,5 év.

Persze ma ismét kételyek között vergődtem, hogy miért nem voltam neki jó? Nem mintha nekem ő lett volna a tökéletes. Legtöbbet a sexre gondolok, mert tény,hogy az utóbbi időben nem volt valami fasza. De akkor a kapcsolatunk első évében, a terhesség alatt, sőt még amíg szoptatott, miért volt jó, miért az utóbbi időben romlott el?

Nem tudok más választ adni erre, csak azt, hogy amikor jó volt a kapcsolatunk, addig a sex is jó volt. Vagy amíg a sex jó volt, a kapcsolatunk is jó volt? Ez már a tyúk és a tojás esete. Tény azonban, hogy az állandó versengéstől, dominanciaharctól, teljesítménykényszertől olyan problémáim jöttek elő, először csak időszakosan, majd egyre többször, ami korábban nem volt. Biztos, hogy tehetek róla én is, de egy normális kapcsolatban mindent meg lehet beszélni.

Másik amin rágódtam, hogy kinek kellek majd, meg, hogy az új kapcsolatomban remélem nem fogom keresni a feleségemet, olyan jó lesz-e majd a sex az új kapcsolatomban, mint a feleségemmel volt az elején? Mi van ha pancser leszek én, vagy a nő? Mert a volt feleségem azért búcsúzóul faszán televágott komplexusokkal.

De rájöttem, ha találok egy olyan lányt aki igazán szeret, és magamért szeret, és én is egyenrangú félként, szorongás nélkül szerethetem, akkor minden menni fog, mert a sex nem minden, csak egy fontos szelete az egésznek.

A délután/este nagyon jól telt. Először a testvéremmel beszéltem telefonon, nagyon sok bíztatást kaptam tőle, majd  ugyanezt a szülőktől. Közben lehordtam a kondigépemet a padlásról, mert fizikailag is össze kell szednem magam. Ép testben ép lélek. Vagy ép testben éphogy élek.

Felhívtam Zoltánt (olyan Zoltán feje van) a kollegából lett barátot, mert most ő döglődik, vesekővel, és azt igazán át tudom érezni. De hála az égnek jól van, és mint kiderült megtalálták a blogomat. Én mindenesetre ugyan úgy fogok írni mint eddig.

Az utóbbi két napban a net mellett csak a comedy central megy, és most jöttem csak rá, hogy milyen király.

Rájöttem még egy nagyon fontos dologra ma.

Két ember közti kapcsolatban (és ez a nemektől független) egyáltalán

nem számít, hogy honnan, milyen helyről jöttek,

nem számít, hogy mi érdekli őket,

nem számít, hogy milyen zenét hallgatnak,

nem számít, hogy mit csinálnak szabidejükben,

nem számít, hogy milyen a temperamentumuk,

nem számít, hogy mit szeretnek és mit nem, és akár teljesen különbözhetnek is,

egy dolog számít: hogy milyen EMBEREK.

Ma úgy érzem végre nyugodtan megyek aludni.

A mai napom ez idáig azzal telt, hogy kiírtam magamból azt amit érzek. Nem mondom,hogy nagyon fasza, de valamivel jobb.

Megyek rendet tenni a lakásban, mert holnap jön az asszony kipakolni, és nem akarom,hogy azt lássa, szét vagyok csúszva.

Egyébként is talpra kell állnom, mert jövő héten (jó ég holnap!) már mennem kell dolgozni, és szinte az egész céget nekem kell vinnem. Fasza lesz, mert bent még csak 3-4 ember tudja, mindenki kérdezni fogja, hogy miért, és, hogy pedig mi milyen jól megvoltunk, és ettől már felfordul a gyomrom.

Ja az ügyvédhez is holnap megyünk aláírni az egyezséget, legalább ez tiszta az egészben, nincs köztünk vita, ilyen szempontból ez egy "gyönyörű" válás.

Kihagytam,  hogy ráadásul egy munkahelyen dolgozunk, hogy szebb legyen a történet, én vezető vagyok, ő beosztott. Írtam, hogy milyen jó lesz, hogy holnap mindenki erről fog kérdezni. 

Na, hogy még jobb legyen, a feleségem bejelentette, hogy holnap bejön beszélni a főnökünkel, csak úgy, mert behívta. Mondtam neki, hogy nem biztos, hogy a legjobb ötlet holnap jönnie. Erre természetesen patáliát csapott, hogy akkor jön be amikor akar, és még nagyon sokat fogom látni a munkahelyen. Én ezt értem, de nem érzi, hogy ezt a két dolgot: 1., visszamegyek dolgozni, és mindenki kérdezgetni fog 2., Ő újra feltűnik a munkahelyen, időben lehetőleg szét kellett volna választani? Kíméletből, vagy csak simán jóérzésből?

Mindig is így volt, semmibe vette az érzéseimet, és azt csinált amit akart, miért lenne ez másként most, amikor már lényegében nem vagyok a férje?! Már látom, ahogy holnap napbarnította bőrrel, lefogyva, kirakott cicivel, felszabadultan fog végig billegni a folyosón, mindenkire mosolyogva.

Mindegy, lehet, hogy jobb is ez így, ezeken is túl kell esni, legfeljebb egyben meglesz.

Na jó éjszakát, azért csak felnézek valami társkeresőre! 

Mikor már azt hittem vége a napnak, felhívott a főnököm, és megint jött a ----mi voltunk az álompár, el nem tudják képzelni, hogy mi bajunk lehet egymással, hogy ezt nem tudja elhinni, meg, hogy én milyen jó ember vagyok pedig, ha ilyen jó vagyok a munkámban akkor nem hiszi, hogy az életben olyan rossz lennék-----és megint felszakadt minden, bár én csodálkozom a legjobban rajta, hogy közel sem olyan erősen.

Ja azért történt még jó is, az egyik társkeresőn visszaírt egy nagyon rendes lány, pedig szemét módon lelki szemetesládának használtam. Kivárt egy pár napot, és visszaírt.

Akinek ilyen szíve van, az megérdemli,  hogy foglalkozzak vele, és mostmár csak rá vagyok kíváncsi, a sirálmaimat pedig leírom ide.

Érzem, hogy ha más nem is, min. barátok leszünk, mert nagyon rendes velem.

Na remélem, ma már nem történki semmi.

Most itt állok, 32 évesen, teljesen sárbatiport önbizalommal, önbecsülés nélkül, tele aggodalommal a jövőmmel kapcsolatban.

Persze jönnek a jótanácsok, hogy fiatal vagyok, lakásom, kocsim, biztos munkahelyem van, jóképű vagyok, stb., ne írjam le magam, biztos lesz nekem valaki.

Én ezt értem,de van egy olyan defektem,hogy kb.10 évvel fiatalabbnak nézek ki, és ez addig nem is baj, amíg a korombeli nők nem kezdik kínosan érezni magukat a társaságomban. Kapcsolatban pedig sajnos megöregednek mellettem a nők, a feleségem is egyre többet hangoztatta, hogy idősebbnek nézik mint engem, pedig ő két évvel fiatalabb.

Regisztráltam is gyorsan egy társkereső oldalon, de már látom, hogy feleslegesen. A nők egyből levágják, hogy meg vagyok zakkanva, és nem társ kell nekem, hanem egy mankó. Pedig igenis társra vágyom, mindig is azt szerettem volna. Másrészt meg úgy vettem észre, hogy a feleségemet - persze a jó tulajdonságait, - keresem a többi nőben.

Meddig tart ez így? Mert az idő nem nekem dolgozik.

A feleségemen túltettem (legalábbis azt hittem) magam, a korábban írtak miatt. De most szörnyű ezzel az egésszel szembesülni.

A gyerekre is azt hittem, hogy két éves és semmit nem is fog szinte észrevenni. Ennek ellenére ha nálam van, azt kérdezi,hogy hol az anyja, ha nála akkor pedig engem keres. Amikor pedig náluk vagyok, és sír, hogy apa ne menj sehova, apa ne menj haza maradj, hát azt nem kívánom senkinek, nem tudom, hogy lehet ezt megszokni, feldolgozni.

A feleségemről is majd minden éjszaka álmodom, persze ezek inkább rémálmok, hogy például keresem a tömegben, mikor megtalálom, akkor pedig rámförmed, hogy hol voltam.

És amitől legjobban megijedtem, az az, hogy az agy hajlamos a rossz dolgokat könnyeben elfelejteni, és a csak a szépre emlékezni. Amennyire tisztán tudtam, hogy miért nem működött ez, miért éreztem magam szarúl, most néha elfelejtem, és el kell gondolkodnom, hogy miért is nem bírtam elviselni, és nem csak a szépre emlékezni. De hála az égnek elég egy telefon, és a hangnem visszazökkent a valóságba.

Olyannyira rosszul voltam, hogy kitöltöttem 2 depressziós tesztet, - dolgozni sem tudtam egy hétig - majdnem maximális pontszámot értem el, és javasolták, hogy sürgősen forduljak szakemberhez.

A pszichodokinő elmondta, hogy nem is a válást lesz nekem nehéz feldolgozni, mert azt illetve annak okait jól látom, értelmes ember vagyok,hanem a teljesen megtépázott önbizalmamat lesz nehéz újra felépíteni.