Elmondtam neki, hogy én így nem fogok élni, hogy látom rajta, hogy nem szeret, látom,hogy gyötrődik, és most csak azért, mert itt mégis csak jobb volt, és ott rosszabb, visszajön. Aztán persze megint csak kapnék, egész életemben semmit nem tudnék úgy csinálni, hogy jó legyen. Nem fogok állandó teljesítménykényszerben élni, és nézni egy idegbajos nőt, aki hazudik. Mert azért azt még folytatta.

Ismét rákérdeztem Jóskára. Utolsó utáni esély. Annyi már kijött belőle, hogy nem lett Jóskából semmi, de több nem.

Akkor elmondtam, hogy tudom, hogy 13.-tól smseznek, és a találkáikról is tudok.

Támadás. Én már megint a múltal foglalkozom, így velem semmi értelme. Nincs hát.

Nincs is, nincs egy olyan nővel, aki akkor sms-ezik, egy idegen férfival, amikor a férje építi a gyermekének a homokozóját, vagy amikor a gyerekét fürdeti.

De higyjem el, hogy nem lett a Jóskából semmi. Én elhiszem, pont azért kerültem megint elő. Csak ez nem a gimnázium, hogy ha nincs az egyik, ott a másik. Ez egy házasság volt, amibe beleszart. Mindent megtett a Jóskáért, csak hát a Jóskának több esze van mint nekem, gondolom rájött miféle nő az olyan, akinek ott van a 2 éves gyerek az oldalán, még el nem vált, de keresi a kapcsolatot.  

Mit smsezett akkor? Többszöri kérdésemre: CSAK ISMERKEDTEM.

Azt hittem megőrülök. Amikor én azért kűzdöttem, pedáloztam, hogy helyrejöjjön a kapcsolatunk, ő akkor ismerkedett. Ismerkedett akkor, amikor nekem más nem volt a családon kívül, mindent, a munkámat, a hobbimat, saját magamat elfelejtettem.  

Mit csináltál a Jóskával? Semmit, semmi nem volt, mindketten mást akartak. Ja! Értem, nem jött össze, és mostmár jó lennék. Hát nem.

Egy ilyen nő, aki körömszakadtáig hazudik, annak nem. Én szinte bármit elviselek, de ne hazudjon. Még ha elmondta volna, hogy a szakitás előtt elkezdett ismerkedni a Jóskával, de nem lett belőle semmi, akkor azt mondom, hogy őszinte, de nem. Csak a lányokkal volt sms. Meg én miért nem a jövőt nézzem. Hát azt nézem.

Rezzenjek össze minden egyes sms-nél amit kap? Higyjem el amikor azt mondja, hogy a barátnőihez megy? Higyjem el amikor azt mondja majd, hogy megy dolgozni éjszaka? Amúgy is sokat agyalok, és akkor mást sem csinálnék. Én biztos, hogy nem tudnék így élni.

Ha egyébként rendes lett volna velem, akkor talán. De ahogy viselkedett velem, abból következett ez is. Így nem. Ettől többre tartom magam.

Pláne egy hazugnál. Nem véletlen volt, hogy a saját anyja nem egyszer mondta, hogy hazug, az egész életét végig hazudta. És hányszor megvédtem, pedig közben igazuk volt, ők nevelték 20x évig.

Erre az egészre annyit mondott, hogy úgy látja, hogy én nem akarom azt, hogy újra egy család legyünk, és így hagyjuk. Persze amíg nem érezte azt, hogy tántorítatlan vagyok, addig kérlelt, hogy ne csináljam, nem volt semmi. Nem érti, hogy ő megtett mindent, nem rajta múlt, hogy mi lett? És ha Jóska is ugyan azt akarta volna? Akkor persze nem jön elő a béküléssel. Majd rájön.

Most már tudom, hogy miért jött elő a béküléssel, és miért most. Nem azért mert szeret. Magát szereti. Rájött, hogy mit hagyott itt, és mi várja. Rájött, hogy a gyerek nevélése is az övé, bár ez még nem biztos. Rájött, hogy a szülei sem jelentenek olyan támaszt, mint én voltam neki. Rájött, hogy nem kell ő mindenkinek, még a Jóskának sem. Rájött, hogy úgy maradt ott a szarkupacban, hogy a mankót, aki én voltam, akit lenézett, azt ütötte ki maga mellől. És ott áll. Na ezért akart békülni.

De nem szeret, és ezt bárhogy erölteti,nem tudja eljátszani. Magát szereti. Neki a hódítás kell, az állandó önigazolás, hogy őt megnézik, ő kell valakinek. Mert másban NULLA. És ha ez nincs akkor ki Ő?

És ezzel én lezártam. Én nem leszek olyan mint az unokatestvére, akit folyamatosan csal a párja, de nem baj, a gyerek miatt maradjunk együtt. Na én nem vagyok az unokatestvére.

Én attól jóval többre tartom magam, és ha egész életemre egyedül maradok, akkor sem élek így tovább, sőt el sem kezdem.

Félek, igen félek. Félek attól, hogy milyen lesz a gyereknek, félek attól, hogy fogunk dolgozni, félek attól, hogy eldúrvul a válás, félek attól, hogy mi lesz velem, lesz-e még párom, és fogok-e tudni bízni benne. Igen, félek. De ez a félelem csak lehetőségeken alapul.

Az a félelem amit mellette éreztem, az állandó szorongás, az viszont valós, biztos.

Akkor inkább a bizonytalan, fejest ugrok a bizonytalanba, amiben legalább benne van a jó élet lehetősége. Na ezért van vége. Tudom, nem lesz egyszerű, de kimondtam.