Alapvetően jól aludtam, de hajnalban megint rémálmaim voltak az exel.
Egyszer ismét győzködtem, hogy jöjjön vissza hozzám, de rám sem figyelt. Egyszer a munkahelyen a komplexusaimmal poénkodott a kollegáim előtt. Egyszer pedig fiatal fiúkkal flörtölt az utcán, a hugával, de én hiába szóltam hozzá, rám sem nézett.
Nagy szar volt, szarul keltem, és ilyen lett a hangulatom is. Mikor lesz ennek vége? Olyan jól voltam, mikor engedem el az álmaimban is?
Megyek dolgozni, most már nagyon bele kell húznom, hogy visszaálljak a régi szintemre.
Bent egy jó ideig nagyon rossz volt, próbáltam a munkámra koncentrálni, akkor jobb volt. Majd egy beszélgetés ebéd közben a szüleimmel, egy-két kollegával, és délután teljesen jól voltam. Kezdtem hinni magamban, és abban, hogy jóra fordul az életem. Aztán.
Megjött az exnek a telefonszámlája. Ismét közel 270 sms volt benne, pedig már hónapok óta kértem, hogy vegyen vissza belőle. Azzal indokolta korábban, hogy a barátnője a munkája miatt nem tudja felvenni a telefont, ezért smseznek. Úgy voltam vele, hogy szarok bele, már úgyis ő fizeti.
Aztán jött Zoltán és bogarat ültetett a fülembe. Megnéztem-e én valaha (mert már ez a 4. ilyen smses hónap) az ex telefonját, hogy milyen sms-ek, kivel vannak benne? Nem, soha nem néztem meg egyszer sem. Bíztam benne. Pedig lehet, hogy minden normális férfi megnézte volna. De én nem.
MEGCSALT? Nem tudom, és azt sem tudom, hogy akarom-e tudni. Érzelmileg megcsalt, mert nem jelentettem neki semmit, és ha fizikailag is megtette? Mi változik ettől? Én kérdeztem a végén, azt mondta, hogy nem, ő ilyet nem csinál míg házas. (pedig a húga ezt tanácsolta neki)
Most kezdjek el nyomozni, mikor már ígyis-úgyis vége? Mit változtat meg ez?
Akarom én ezt tudni? Ha nyomozok és rájön, és kiderül, hogy nem volt senki, akkor elmérgesedik a helyzet. Ha megtudom, hogy igen, már akkor volt valakije, akkor hogy fogok a gyermekem szemébe nézni, aki rajongásig szereti az anyját, mikor én tudom, hogy pedig egy büdös kúrva.
Nem tudom, pedig még a gondolattól is szétbasz az ideg. Eddig nem gondolkodtam ezen, most itt egy újabb dolog amin agyalhatok. Nem tudom, hogy az önérzetemnek, önbecsülésemnek mit hozna ha pro/kontra kiderülne az igazság, vagy a semmi. Nem tudom. Szédülök ettől az egésztől.
Nem tudom, hogy most nem érdekel, vagy csak félek megtudni az igazságot. Mert valahol mind a kettő igaz. De ha tehetek valamit, hogy tisztán lássam az elmúlt történéseit, akkor megteszem. Lesz ami lesz. De akkor ne álljon meg sem én előttem, sem a saját rokonai előtt.
Bevallom, féltem magam az esetleges negatív igazságtól. Nem tudom, hogy milyen hatással lenne az egyébként is csak nagyon halványan visszatérő önbecsülésemre. De ha megcsalt, akkor neki kell számot adni Isten és az emberek előtt, ő egy erkölcstelen senki, nem én. Akkor mitől félek? Inkább éljek kételyek között? Nem, amit lehet megteszek,meg is van szerintem a megoldás.
Megírtam a leveleket a társkeresős lányoknak, már ideje volt.
Edzettem egyett, és teljesen jól lettem, egyre jobb. Persze tudom, hogy majd éjszaka jönnek a rémálmok, pláne a mai megcsalás para után. De akkor is jobb napról napra, még akkor is, ha néha olyan mint a hullámvasút. Nem szabad sürgetni semmit.
